Közélet

Kiss-Rigó püspök mégis egyetért a pápával

A püspök szerint eltorzították a szavait: egyetért a menekülteknek nyújtandó segítséggel, az más kérdés szerinte, hogy ez Magyarországon kivitelezhetetlen, amiről pápának vélhetően nincs megfelelő információja.

Kiss-Rigó László maximálisan egyetért azzal a lelki iránymutatással, amelyet Ferenc pápa fogalmazott meg felhívásában. A katolikusoknak valóban kötelességük segíteni a menekülteket. Kevesen mondhatják el magukról, hogy karitatív ügyekben többet tesznek, mint a szeged-csanádi egyházmegye. Csak éppen erről alig-alig számol be a sajtó – mondta a NOL.hu-nak a püspök.

Muszlim diákokat is segítenek

Orvosnak készülő arab és afrikai (közöttük muszlim) diákoknak biztosítanak ösztöndíjat. Továbbá: „Humanitárius segítséget mindenkinek folyamatosan és feltétel nélkül nyújtunk. A napokban például közel egymillió forint értékben vásároltunk és szállítottunk takarókat.” – folytatta.

A egyházmegye intézményei készek mindenkit befogadni, aki menekültként regisztrálja magát, és a szükséges papírok megszerzése után Magyarországon szeretne letelepedni. „Más kérdés, hogy a mostani migránsok áradatában még nem találkoztunk ilyen személlyel” – jelentette ki Kiss-Rigó László.

Szerinte az amerikai lapnak ezzel kapcsolatban mondta el, hogy a pápa nyilvánvalóan nem rendelkezik, nem is rendelkezhet alapos ismeretekkel a magyarországi állapotokról. Személyes tapasztalataira hivatkozva azt állította, hogy a határt Röszke térségében átlépők nem fogadják el az ennivalót és a vizet, és előfordult, hogy kövekkel dobálták meg azokat, akik segíteni próbáltak rajtuk.

„Ez egyfajta betolakodás. Nem menekültek jönnek, hanem gazdasági bevándorlók, provokatőrök és még ki tudja, milyen jövevények” – mondta Kiss-Rigó László, aki valóban támogatja Orbán Viktor lépéseit . Úgy véli viszont, hogy ez nincs ellentétben a katolikus egyház elveivel.

Ez egy invázió

A püspök szavait a The Washington Post idézte. Kiss-Rigó László a tekintélyes amerikai lapnak elmondta: „Ők nem menekültek. Ez egy invázió, és úgy érkeznek, hogy Allahu Akbart kiáltanak.„

Mint írják, bár a legtöbb Magyarországra érkező ember Szíriából származik, ahol már több mint 320 ezren haltak meg a háborúban, Kiss-Rigó szerint mégsem kellene őket támogatni, mivel a legtöbbjüknek van pénze. „A legtöbbjük cinikus és arrogáns viselkedést tanúsít” — fogalmazott. Mindemellett szemetet hagynak maguk után, és sokszor az ételt is visszautasítják.

Eszerint a  pápai utasításnak ellentmondva Kiss-Rigó Orbán Viktorra hivatkozik: „Teljesen egyetértek a miniszterelnökkel”, míg a pápa nem ismeri a helyzetet. A püspök szerint ugyanis Európát elárasztották a magukat menekültnek beállító emberek, de valójában komoly veszélyt jelentenek a kontinens egyetemes keresztény értékeire.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik