Közélet

Ismét kitörtek a menekültek Röszkénél

A mintegy 100-150 migráns a rendőrségi sorfalat áttörve a szántóföldön keresztül az 5-ös út felé szaladt, voltak közöttük kisgyerekes családok is. A rendőrök követik őket, nem alkalmaztak semmilyen kényszerítő eszközt, nem vetettek be sem könnygázt, sem pedig gumibotot, írja az MTI.

A csoport a Horgos-Szeged vasútvonal mentén halad Szeged felé. A rendőrök megpróbálták feltartóztatni őket a röszkei vasútállomáson, de áttörték a sorfalat. Azóta a hozzávetőlegesen 30 egyenruhás igyekszik rendezett formában tartva kísérni a tömeget.

Egy menetrend szerint közlekedő, Szeged-Röszke vonalon járó vonatot egy időre meg kellett állítani, a menekültek kikerülték.

Frissítés – 17:19

A rendőrök megállították a menetet és buszokra rakják őket.

Korábban azt írtuk, a rendőrök gyakorlatilag feladták Röszkén és szélnek eresztik a menekülteket. A röszkei gyűjtőpontnál nagyjából ötven rendőr van, ételt, italt az önkéntesek osztanak, megjelentek a helyszínen segíteni német civilek is, részben anarchista és antifasiszta szervezetek képviseletében.

Galéria

 

Olvasói sztorik