Közélet

Pénzért szinte bárkiből lehetett magyar

Vesztegetéssel gyanúsítja a rendőrség a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal egyik kormánytisztviselőjét - hangzott el az M1 csütörtök esti Híradójában.

A bevándorlási hivatal korrupciós ügyét a Nemzeti Védelmi Szolgálat tárta fel. A gyanú szerint az ügyintéző tavaly nyár óta többször juttatott magyar állampolgársághoz olyan külföldieket, akik nem feleltek meg az egyszerűsített honosítási eljárás törvényi feltételeinek, például nem tudtak magyarul. A rendőrök a BÁH Harmat utcai kirendeltségéről vitték el a honosítási ügyekkel foglalkozó kormánytisztviselőt, aki ezután beismerő vallomást tett – mondták a Híradóban.

A tisztviselő – egy román felhajtó közreműködésével – alkalmanként 20 ezer és 50 ezer forint közötti összegeket kért, hogy szemet hunyjon a hiányosságok felett. A Híradó értesülései szerint nemzetközi bűnügyi együttműködés keretében, egy román fedett nyomozó segítségével csapdát állítottak, és a közvetítőt, egy 36 éves román nőt rendőrök tetten érték és őrizetbe vették.

Kovács Gergely Ákos, a Fővárosi Főügyészség szóvivőjét helyettesítő ügyész a Híradónak azt mondta: a bíróság az ügyészi indítvánnyal egyezően elrendelte egy ember előzetes letartóztatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik