Közélet

Feljelentés a TV2 eladása miatt

Ellenzéki politikusok gazdasági csalást sejtenek, nyomozást remélnek.

Gazdasági csalás gyanújával feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen az MSZP és az Együtt-PM szövetség a TV2 értékesítésének körülményei miatt.

Ki a valódi tulajdonos?

Korábban a vs.hu – a birtokába került dokumentummok szerint – kapcsolatot talált a TV2 eladása és a Fidesz között.

Szigetvári Viktor, az Együtt-PM társelnöke hétfőn sajtótájékoztatón elmondta: jó okuk van gyanítani, hogy a TV2 tényleges tulajdonosai nem azok – Simon Zsolt vezérigazgató és Yvonne Dederick gazdasági igazgató -, akiket a tranzakció decemberi megkötésekor megneveztek, így a nyilvánosság által megismert jogügylet nem a valóságot mutatja, és fennáll a lehetősége, hogy “az ismeretlen elkövetők színlelt gazdasági tevékenységet végeznek”.

Braun Róbert szocialista politikus arról beszélt, egyértelmű kapcsolat van a TV2 értékesítésében részt vevő Weil, Gotshal & Manges ügyvédi iroda és Nyerges Zsolt üzletember között, akit Szigetvári Viktor fideszes oligarchának nevezett.

A TV2 visszautasítja a vádakat

A tévé sajtóosztálya a múlt héten közleményben kérte ki magának a vádakat. Azt írták: valótlan, hogy a TV2 eladásával a menedzsment segédkezet nyújtott egy aljas és korrupt üzlethez, valótlan az is, hogy a Fidesz választási győzelme után a TV2-höz érkező állami hirdetésekből tervezték kifizetni a vételárat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik