Gazdaság

9 milliót költ az állam egyenruhák ellenőrzésérére

A belügy és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium is nyilvánosságra hozta külső szerződéseit.

Három cég is foglalkozik a Belügyminisztérium megbízásából sajtófigyeléssel és elemzéssel január óta, összesen 7, 4 millió forintért. Ugyancsak január óta csaknem 9 millió forintért koordinálja két magánszemély az egyenruha-ellátást a tárcánál, márciustól ráadásul még majdnem ötmillió forintot fordíthatnak új uniformisok tervezésére – írja a Blikk.

A Belügyminisztérium mellett a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) is nyilvánosságra hozta külső szerződéseit. A NEFMI “Részfeladatok megvalósítása” címen négyszer is fizetett, összesen 128 millió forint közpénz ment el erre. Szerepel a sorban egy “miniszteri díjak bonyolításénak díja” nevű 400 ezer forintos tétel is. A Fidesz 2009-ben, még ellenzéki pártként lopásnak nevezte, amikor egyes állami cégek vagy közintézmények külsős szerződéseket kötöttek feladataik ellátására – emlékeztetnek a cikkben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik