Young couple standing at the checkout counter in a supermarket
Üzleti tippek

Bértorlódás helyett egyre nagyobb a bérkülönbség a boltokban

24.hu
24.hu

2017. 04. 27. 12:56

Korábban a témában:

A boltokban a legtöbb havi bruttó bért 2017 februárjában a Fejér megyei eladók könyvelhették el, 200 ezer forintot, a legkevesebbet Nógrádban lehetett keresni, 160 ezer forintot – írta a Blokkk.com. A különbség a legjobban és a legrosszabbul fizető megyék között tehát 40 ezer forint volt, míg egy évvel korábban még csak 30 ezer forint (akkor egy Fejér megyei bolti dolgozó 165 ezer forintot keresett a toppon, egy Békés megyei 135 ezer forintot – ez a két megye volt a bérszélsőség két végpontja).

Megállapítják, hogy bár a kötelező minimálbér vastagabb vonalat és borítékot jelent a bértáblák legalján, de közben a munkaerőhiány meg besegít a bértorlódás lemorzsolásában.

A legnagyobb összegű béremelésben is Fejér viszi a prímet, a legkisebb mértékben pedig Veszprém és Zala megyékben nőttek a bolti keresetek, így 35 ezer és 23 ezer forint között szóródtak a fizukülönbségek a februári hónapokban.

Nem véletlen, hogy a megyés bérlista második és harmadik helyét a főváros és Pest megye foglalta el. Közép-Magyarországon van a legtöbb bolt, folyamatosan keresik a bolti dolgozókat, ami több pénzt hoz a dolgozók konyhájára.

Megjegyzik, hogy az amúgy gyengébbnek is hihető alföldi megyék közül Jász-Nagykun és Szabolcs-Szatmár is felfurakodott a bérlista első felére. Alaposan visszacsúsztak viszont a Zala megyei boltosok, ahol a fizikai dolgozók korábban még a hatodik helyen tanyáztak, most viszont – hátulról – a harmadikon. A hátul kullogó megyék boltosainak helyzete – már ami bérlista sorrendjét illeti – nem sokat változott a korábbiakhoz képest, Hajdú-Bihar és Nógrád a két utolsó.

Tavaly februárhoz képest országos szinten több mint 4 ezerrel bővült a bolti létszám – Budapesten vették fel a legtöbb embert, és nem egy megye volt, ahol több száz fővel kevesebben állnak ma a pult mögött, mint az előző évben.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.