Üzleti tippek

Olcsóbb áramra váltanak a cégek

Egyre több vállalati fogyasztó dönt az áramszolgáltató-váltás mellett – ezt igazolják a hivatalos statisztikai adatok is.

Magyarországon 2008-ban történt meg a villamosenergia-szektorban a piaci liberalizáció, azóta vált lehetővé, hogy a fogyasztók kedvezőbb ajánlat esetén a szabadpiacon másik kereskedőt válasszanak maguknak. Az átszerződés adminisztrációs szempontból nagyon egyszerű folyamat. A nagy előnye pedig, hogy a szolgáltatóváltással a vállalkozás jelentős összegeket – több tízezer vagy akár százezer forintokat – takaríthat meg évente.

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal legutóbbi adatai szerint tavaly a kis- és közepes vállalkozások 13,3 százaléka döntött a váltás mellett. A növekvő igényt mutatja, hogy ez az arány (szintén a nem lakossági fogyasztók körében) 2011-ben még csak 7,9 százalék volt.

Az átszerződési időszakban az áramszolgáltatók jól célzott ajánlatokkal keresik meg a vállalkozásokat, a cégek pedig a gazdasági nehézségek miatt hatványozottak keresik azokat a lehetőségeket, ahol visszavághatják a költségeiket.


Fotó: MTI / Rosta Tibor

Többszörösen nyerhetnek a cégek

Az áramszolgáltató helyes megválasztásával ráadásul igen jelentős megtakarítást érhető el, ami kimutatható a pénzügyi mutatók között is, pláne egy olyan vállalkozás esetében, ahol a munkafolyamatokhoz jelentős mennyiségű energiát használnak fel. Ilyenek például a pékségek vagy a gyárak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik