Minden csak kitartás kérdése. Mert van az úgy, hogy valaki már gyerekként elhatározza, hogy filmrendező lesz, de aztán éppen egy világhírű filmrendező beszéli le a kamasz szüleit erről, mondván, csak kevesek kiváltsága az, hogy megéljen belőle. Így járt Herendi Gábor, és sose bánta meg, hogy Fábri Zoltán, a család jó barátja fogorvossá tette őt. Merthogy Fábri volt a rendező, akinek a forgatásain Herendi gyerekként megfigyelhette a filmkészítés minden mozzanatát, beleivódott a lelkébe a filmezés minden gyönyörűsége, legfőképpen izgalma, s amíg például A Pál utcai fiúk történetében a legtöbb gyerek a legszívesebben Boka lett volna, őt már akkor a kamerán túli világ érdekelte.
Aztán úgy alakult, hogy megszerette a fogászatot. Évfolyamelsőként végzett a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Fogorvostudományi Karán. A legprofibb forgatókönyvírók sem csavarhatnák volna ennél szebben a történetet, ám Herendi Gábor soha nem fordított hátat a filmezésnek: az egyetemi évei alatt amatőr filmeket készített, és az egyiknek akkora sikere lett, hogy majdnem eltanácsolták miatta a fogorvosi karról. Leforgatta ugyanis a fogorvosi kar paródiáját. Hamar a dékán szőnyegének szélén találta magát, ahol számonkérték tőle a Mandibuli című fekete-fehér, némafilmes burleszkjét (a mandibula latin szó, jelentése: állkapocs), a protekciós Kisember Dezső történetét, aki töretlenül tör a diploma felé. Szerencséje volt, mert pártfogásába vette az orálbiológiai tanszék vezetője, az amúgy szintén parodizált Zelles Tivadar, aki munkát ajánlott neki a laborban.
a skyfilm és herendi
A tizenhat éve működő Skyfilm Studio játékfilmeket, tévésorozatokat és reklámfilmeket készítő produkciós cég. Alapítója, vezető producere és rendezője az 1960-as születésű Herendi Gábor. A Skyfilm több mint 500 reklámfilmet készített, több mint 50 hazai és nemzetközi cég brandépítésében vett részt, közel harminc hazai és nemzetközi reklámügynökséggel működött együtt. Herendi Gábor eddig négy játékfilmet rendezett: Valami Amerika (2002) – 540 ezer néző, 75 ezer VHS/DVD, Magyar vándor (2004) – 460 ezer néző, 30 ezer VHS/DVD, Lora (2007) – 110 ezer néző, Valami Amerika 2. (2008) – még játsszák a mozikban, jelenleg 430 ezren látták. A Skyfilm két játékfilmet jegyez: Poligamy (2009), Pinprick (rendező: Daniel Young), amely a 40. Magyar Filmszemle nagyjátékfilm kategóriájában indult. A Skyfilm televíziós produkciója a Tea sorozat (2002-2003) és a Szeret, nem szeret (2002-2004) Oroszlán Szonja (Brigi) és Szabó Győző (Brúnó) főszereplésével, emellett számos videoklipet forgattak.
A menekülőutak hátránya viszont az, hogy járni kell rajtuk, s bár nagy lehetőségnek tűnt kutatóorvosként patkányokon kísérletezni, hamarosan olyan szőrallergiát kapott a rágcsálóktól, hogy területet kellett váltania. Így került a fogpótlástani klinikára, ahol hat évet töltött tanársegédként: békében, barátságban – és meglehetősen jómódban, mivel magánrendelőt nyithatott a Madách téren. „Mindig is vonzott a tanítás, ma is szeretek oktatni. Akkoriban a végzett fogorvosok kilencvenkilenc százaléka csak vidéken tudott elhelyezkedni, én – évfolyamelsőként – maradhattam Pesten. Hamar kialakult a páciensköröm, egyre többen jöttek, a hétvégén is dolgoztam. Huszonévesen azt csináltam, amit akartam. Nyugati autóval jártam, egy Ford XR3i-vel. Mi tagadás, jól éltem. Minden adott volt, hogy elfelejtsem az álmomat, hogy filmrendező legyek.”
S amikor már hanyatt dőlhetett volna Fábri Zoltán és a Herendi család, kiderült, hogy a Madách téri rendelő fogorvosi székében egyre több filmes válaszolt orvosának a reklámszakma fogas kérdéseire. Lehetett volna ez a véletlen játéka is, filmes körökben sem ismeretlen a rendezői véletlen fogalma, de úgy alakult, hogy Herendi Gábor hamarosan a reklámszakma kreatívjai között találta magát. „Először csak a kreativitásomat akartam kipróbálni, szlogen- és szövegíróként, aztán már nem tudtam ellenállni: beszippantott a reklámfilmes világ.” Az első reklám a Binder Bizsu volt, kreatív szövegét ma már homály fedi, a Kozmo Reklámügynökségnél viszont komoly megbízatás várta: a Postabank reklámforgatókönyveit írhatta. A Kozmo nagy hal volt a piacon, a kilencvenes évek elején ez a cég gyártotta a reklámfilmek kilencven százalékát. Herendi Gábor Fábri munkái óta nem került ilyen közel a filmgyártáshoz, halványulni látszott a Madách téri rendelő lámpáinak fénye.
„Nem volt elegendő reklámszakember. Beáramlottak a multicégek, és aki csak egy pici tehetséget felmutatott, az alkalmasnak bizonyult. Akkoriban keresett kreatívigazgatót a BBDO Budapest reklámügynökség, és volt elég bőr a képemen ahhoz, hogy megpályázzam az állást. Felvettek. Nagyon szép, ám fárasztó időszak volt, ugyanis kettős életet éltem: a praxist sem adtam fel. Ez ment egy ideig, de aztán lebuktam. Az egyik fogtechnikus kinyomozta, hol dolgozom, és a portán doktor Herendit kereste, mondván, sürgős munkáról van szó. Ott állt fehér köpenyben, kezében a sürgős munka tárgyával. Azt hiszem, úgy volt fair, hogy eljöttem a cégtől.”
A közjátékot a Madách téri rendelő is csak időlegesen élte túl, Herendi Gábor 1993-ban ugyanis már az Akció Reklámügynökségnél dolgozott. Ismerős terep várta, a Kozmótól távozó Postabank, valamint a Westel. Munkája része volt az is, hogy hetente kétszer-háromszor Bécsbe utazott fényelésre (filmes utómunka, amely során a különböző kamerával felvett képek látványhatását egységesítik), a magyar reklámfilmes technika ugyanis csak lassan követte a megnövekedett céges reklámigényeket. „Volt olyan év, hogy ötven reklámfilmet készítettem. Összehasonlításul: az idén jó, ha tizet forgatok. Akkoriban a pénz és az idő alig számított, a reklámvilág korántsem működött olyan tudományos alapon. Nem volt brandépítés, fogalmunk sem volt a marketingről, színes, széles vásznú munkákat készítettünk. Bizonyos szempontból egyszerűbb volt minden: ami tetszett a nézőnek és a cégvezetésnek, az számított jónak. Soha egyetlen megrendelő sem jött ki a forgatásra, azt csináltam, amit szerettem.”
Egy év múlva, 1994-ben megalapította saját cégét, a Skyfilm Studiót, és tíz év paradicsom következett, aztán beszűkült a reklámpiac. Túl sok cég nőtt ki a földből, amelyek egymással versenyezve szorítják le az árakat; öldöklő küzdelem folyik egy-egy reklámért: „Ma már a matek, a tudományosság és a cégfegyelem határozza meg a piacot. Mindenki a biztonságra törekszik, és sajnos éppen az vált kockázati tényezővé, amitől az egész működik: a kreativitás. De be kell látni, más az igényszint és az ingerküszöb is. Alkalmazott művészetté vált a reklám: a terméket el kell adni. Ma már mindenki azt nézi, mennyire rögzült az üzenete. Egy ilyen világban nehéz kreatívnak maradni.”
A reklámszakma és a Skyfilm beteljesítette régi álmát is: „A játékfilm a szakma csúcsa. A Valami Amerika ötletét sokáig dédelgettem, végül nagy siker lett, több mint félmillióan látták a mozikban. Friss film volt, divatos, naprakész, és a népszerűségében valószínűleg közrejátszott a reklámfilmes stílusfelfogás is.” A siker után még Amerikába is elment világot látni és tanulni. Az internetről nézte ki magának a New York-i Filmakadémia Los Angeles-i kurzusát, és kiköltözött Kaliforniába kilenc hónapra, családostul: „Rosszul viseltem a következő filmem, a Magyar vándor kritikáit, bennem volt az elindulok hangulat. A Universal Studióban tanultam produceri mesterséget, szereplőválogatást, színészvezetést, operatőri munkát. Hazajöttem, leforgattam a Lorát, majd a Valami Amerika 2.-t, és most rám talált a színház is. Mindig izgatta a fantáziámat a színpadi világ, és amikor Szirtes Tamás felhívott, hogy rendezzem meg a Diploma előtt című darabot, igent mondtam. Mivel a film nagyon jó, megvan bennem a drukk, hogy talán nagy lesz az elvárás. Kettős szereposztásban fut, és ma már tudom, nem kis munka színpadra vinni egy ilyen darabot.”
Reklám, film, színház. Forgatókönyvbe illő történet ez az egykori fogorvosról, aki azt mondja, ma sem vallana kudarcot a rendelőben, csak a fogászati technológiai változásokat kellene megismernie. S alig állította színpadra a Diploma előtt darabot, máris egy komolyabb hangulatú film előkészületein dolgozik Divinyi Réka forgatókönyvíróval. Nemzetközi mozikba szánja, koprodukcióban gondolkozik. A történetről csak annyit árul el, hogy a fiatalok útkereséséről szól: „Cannes-ban mindenki ráharapott, aktuális, globális probléma, élet a periférián. Erről akarok majd beszélni a vásznon, ez foglalkoztat most. Talán azért, mert nekem is van két gyerekem. De addig forgatok még néhány reklámot. Ha a jövőben a filmezés megmaradna és rendezhetek a színházban is, azt hiszem, elégedett lennék a világgal.”
