Üzleti tippek

Közösködő hirdetők

Tavaly világszerte 2,2 milliárd dollárt költöttek el a hirdetők a közösségi oldalakon, az idén ez az összeg várhatóan 14 százalékkal nő majd.

Már nem csak a jövő egyik lehetősége a közösségi oldalakon alapuló hirdetési piac, hanem napjaink valósága – állítja legújabb tanulmányában az eMarketer piackutató cég. A társaság becslése szerint az amerikai cégek tavaly 1,2 milliárd dollárt költöttek a Facebookon és a hasonló oldalakon hirdetésekre, az idén pedig várhatóan 1,3 milliárd dollárra nő ez az összeg.

Globálisan 2,2 milliárd dolláros volt tavaly a webes reklámpiac ezen szegmense, az idén pedig további 14 százalékos növekedés várható ezen a területen. Ez azt jelenti, hogy 2010-ben az előrejelzés szerint 2,5 milliárd dollárt fizetnek majd a vállalkozások szolgáltatásaik, termékeik népszerűsítéséért a közösségi oldalakon. A fizetett hirdetések mellett jelentős összegeket szánnak majd a cégek a közösségi oldalakon való fokozott megjelenésre, az ismertségük növelésére is az eMarketer várakozásai szerint.

A Facebook a maga 350 milliós globális felhasználói táborával természetesen első számú célpont lesz a hirdetők számára, és az idén várhatóan már nagyobb reklámbevétele lesz az oldalnak, mint a MySpace-nek. Az eMarketer előrejelzése szerint a világ legnépszerűbb közösségi oldala tudhatja magáénak 2010-ben az ilyen típusú weblapokra szánt hirdetési összegek negyedét, míg tavaly még csak 20 százalékos volt a részesedése.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik