Szénássy Alexet saját értékelése szerint repítette a szerencséje is. Jókor indult, a kilencvenes évek elején. Sok éven át dolgozott nagynevű multiknál, s már a nemzetközi karrier kapujában állt, amikor hosszas mérlegelés után úgy döntött, saját céget hoz létre. A felhők fölött villant be neki a név: Laboratory Ideas. Utazott éppen a világ túlfelére.
Fotó: Kalló Iván
A kreativitást volt kitől örökölnie, villamosmérnök apjának több mint 85 szabadalma van, anyja vegyész, s már gyerekkorában arra nevelték, próbálgassa, feszegesse saját határait.
Tizennégy éves koráig versenyszerűen tornászott, számára a nyarak kemény munkával, edzőtáborokban teltek. Zeneszeretete és műszaki érdeklődése miatt hangmérnök akart lenni, a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolára ment, ám már a diploma évében tudta, igazából csak a művészet érdekeli.
A Pannónia Filmstúdióban kezdte, ott egy megbízás révén megismerkedett a Saatchi & Saatchi producerével, aki art directornak hívta a céghez. A kilencvenes évek elejét írták. „Tódultak az ügyfelek, olyan volt a csapat, mint egy nagy család, s mindenki várta a hétfőt, hogy bemehessen dolgozni.”
A szemeteskosárnak nem dolgozunk
Egy nap azonban új főnök érkezett, akivel Szénássy Alex nem találta a közös hangot. Egy Levi’s reklám kidolgozását bízta rá és kollégájára. „Kitaláltuk, összeraktuk, prezentáltuk, odaadtuk neki, nézze meg. Másnap megyünk a szobájába, s mondom a kollégámnak: Figyelj, Robi, nem a mi layoutjaink vannak a szemetesben? Szerintem mondjunk fel! Szerintem is.” Felmondtak. Egy percig nem gondolták, hogy nem lesz munkájuk.
S valóban, sorra érkeztek a megrendelések. Két év szabadúszás után Szénássy mégis reklámügynökségi állást vállalt különböző cégeknél, utoljára öt évet töltött az Ogilvynél, ahol szívbemarkoló tapasztalat volt számára a cég globális kreatív igazgatójának esete. Norman Berryt – akit máig barátjának tudhat – még az alapító David Ogilvy nevezte ki, egy napon mégis azt mondták neki: „Köszönjük szépen, ennyi volt.
Saját lábon
” Bár felesége akkor már másfél éve győzködte, hagyja ott a nemzetközi karriert, a döntő lökést ez a történet adta. Szintén a reklámszakmában dolgozó barátjával, Georgi Georgievvel, valamint a pénzügyes Soós Gergellyel 2005-ben megalapította a Laboratory Ideast. Soós rövid idő elteltével kiszállt, azóta fele-fele arányban tulajdonosok Georgievvel, de a céget kifelé Szénássy Alex (hivatalosan Sándor) képviseli.
Már a bírósági bejegyzés napján csörgött a telefon. A Volvo marketingigazgatója volt, versenytárgyalást írtak ki. Indultak és nyertek. Még egy versenytárgyaláson részt vett a cég, az Invitelén, amelyet szintén megnyert. Ezt követően kérte fel őket marketing tevékenységének auditálására a UPC, amit el is végeztek.
„Olyan lelkesek lettek, hogy felajánlották, induljunk el a versenytárgyalásukon, amire azt mondtam: nem. Mi már nem indulunk, ha velünk szeretnének dolgozni, akkor dolgozzanak velünk. Két percig gondolkoztak, majd beleegyeztek” – emlékszik vissza Szénássy.
Nem versenyeznek!
A Laboratory azóta sem indul versenytárgyaláson, s ezt az ügyfelek is tudják. Kilencven százalékuk azzal keresi meg őket, hogy velük akar dolgozni. Állami tenderen végképp nem vesznek részt, a közbeszerzést és a politikát kizárták biznisz modelljükből. Magukat nem reklámügynökségnek tartják, hanem inkább brand-építő ügynökségnek. Az elmúlt években több mint 40 hazai és nemzetközi díjat nyertek, s egyetlen ügyfelüket sem veszítették el.
„Szeretem nézni, amikor a megrendelők csillogó szemmel fotóztatják magukat a díjakkal a fesztivál gálákon” – jegyzi meg a „brandépítő”. Arra számít, hogy az idén, a válság évében is 10 százalékkal tudják növelni árbevételüket.
A brandépítők szabálya
„Egy brandnél alapszabály, hogy soha ne felejtsen el empatikusan viselkedni a fogyasztóival” – szögezi le Szénássy, aki maga is így fordul a megrendelői felé. Két legsikeresebb kampányuk, a UPC-é és a Budapest Banké szintén arról szólt, hogy a cégek a fogyasztókért vannak, jöjjön bármilyen helyzet, igyekeznek számukra megoldásokat kínálni.
„A két cseh színész, Juraj és Tomas szerepeltetésével a UPC a kategóriáján belül lényegesen kisebb költéssel sokkal magasabb reklámhatékonysági mutatókat ért el” – magyarázza Szénássy. Merényi Tímea, a UPC marketingkommunikációs vezetője a cég kreativitása és stratégiai szemlélete mellett a pontosságát emeli ki. „A reklámkészítés náluk komplex márkaépítési folyamat” – teszi még hozzá.
Emese és Zoltán nyerő páros
A Budapest Bank a 7–8. volt a bankok márkaismertségi listáján, most a második helyen szerepel az OTP mögött. „Lelkes Emese” tehát reklámszempontból valóban sikeres volt, de nőszervezetek, női aktivisták utálták, mert figurája a kis butuska nőé, szemben a nagy és okos Zoltánnal. Aztán Emese megváltozott, okos lett, s már ő adott tanácsokat a
sarokpontok
■ Ügyfeleink empátiát és folyamatos odafigyelést igényelnek.
■ Megrendelőnk sikere a mi sikerünk is.
■ Tudni kell, mi történik a világban, a legkisebb újdonság is ötletet adhat.
■ A legjobb tehetségeket kell megnyerni: kiválót csak kiválóak tudnak létrehozni.
mamájának. Ám arra a kérdésre, hogy ez vajon a tiltakozások miatt volt-e, Szénássy csak annyit mondott: „Nincs információm arról, hogy a női szervezetek éppen mit gondolnak a kampányról.”
Régiós sikerek
Jelenleg 35 munkatárssal dolgoznak 12 ügyfelüknek, hazai és regionális projekteken. Mint Szénássy mondja, átalakulóban a kommunikációs piac, maguk az eszközök is. Már tizenéves az a generáció, amelynek tagjai tudatosan csak az internetet használják.
„Nem tévéznek, klasszikus reklámokat sem néznek, a MySpace-en, Facebookon, Twitteren érintkeznek. Ebbe a hálózatba pedig csak a jó termékek tudnak bekerülni. Ha Johnny leírja, vedd meg ezt a telefont, mert marha klassz, az a mobiltelefon abban a pillanatban eladta magát.”
A csapatát tehetségesnek tartja
Az ügynökség építését illetően optimista. Közvetlen környezetében, illetve az Iparművészeti Egyetemen – ahol tanít – ott van körülötte az a huszonéves generáció, amelynek tagjai világlátottak, Londonra, New Yorkra figyelnek. Márpedig kötelező a világra figyelni, és folyamatosan szűrni az információkat.
Csapata minden egyes tagját tehetségnek tartja, eleve így válogatta őket. Ha bármelyikük a világban jár, konferencián, kiállításon, versenyen, vagy csak turistaként téblábol, s lát valamit, arról beszámol a többieknek is.