Üzleti tippek

Pénzt akar az Airbus

Ötmilliárd eurót is elérő hiteltámogatást kér a nyugat-európai többnemzetiségű Airbus vállalkozás.

A világ vezető repülőgépgyártó vállalata azért fordul – a kormányokhoz – segítségért, mert a bankok hitellehetőségeit kevesli, márpedig az A350-es jelzésű és hosszú távú repülésekre szánt géptípus kifejlesztése sokba kerül. Mindeközben többletköltségek merülnek fel az A380 típus gyártásával kapcsolatban – írja a Bloomberg amerikai hírszolgálat.

A sajtó szerint a 350 utas szállítására képes A350 fejlesztési költsége 12 milliárd körül lehet (a gép 2013-ban állna forgalomba). Az Airbus-vállalkozásban közreműködő négy államnak, Franciaországnak, Németországnak, Spanyolországnak, illetve kisebb részt Nagy-Britanniának ezen költség legalább 30 százalékát kellene finanszíroznia, s általában szokta is, hitelként.

Az Airbus jelentős mértékben él az exporthitel-finanszírozás eszközével, de megítélése szerint most igényei olyan jelentősek ezen a téren, hogy a szükséges összegű pénzt kereskedelmi banki hitelezőktől nem tudja összeszedni. Az idén az Airbus gépszállításait 40 százalékban pénzelik az exporthitelt finanszírozó intézetek, de jövőre az Airbusnak 50 százalékos igénye lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik