A gyár a kétműszakos termelésre történő átállása miatt a volt harmadik műszak következő munkanapja december 19-én lesz. A vállalat valóban átszervezi a buszjáratokat, egyúttal támogatást nyújt a 30 kilométerről messzebb bejáró dolgozóknak – közölte Ruska Viktória, a Suzuki kommunikációs vezetője. „A technikai szüneten lévők csak alapbért kapnak, ami 20-25 ezer forint kiesést jelent” – mondták el a hazaküldött dolgozók, akik szerint „temetői hangulat” uralkodik az üzemben.
Az MTI birtokába került dokumentumban a személyzeti igazgató, Izsák György tájékoztatja a munkavállalókat, hogy „a vállalati költségtakarékossági intézkedéseknek megfelelőn” január 5-től 13 magyar és 12 szlovák településről megszünteti a munkásszállítást a Suzuki. A listán kisebb falvak mellett Tatabánya, Tata és Komárom is szerepel. A gyár ajánlata szerint a szerződéses járatokra a munkások a lakhelyükhöz közeli megállóban szállhatnak fel. Tatabányai dolgozók elmondták, legközelebb Süttőn lehet felszállni a buszra, a megállóig közös autózást szerveznek majd.
A Suzuki kommunikációs vezetőjének tájékoztatása szerint felülvizsgálták, mely településekről jár kevés dolgozó és a munkásjáratok új menetrendjét a földrajzi távolságokat és a költséghatékonyságot figyelembe szervezik át. A munkások szerint költségtakarékosság indokolja azt a rendelkezést is, hogy két hónapig megkapja a fizetését az, aki december 19-ig önként leszámol, ugyanis a gyárnak ekkor nem kell végkielégítést fizetni, ami három évente egy hónapnyi fizetés.
A vállalat hivatalos bejelentése szerint december 8-tól két műszakban termel tovább a Magyar Suzuki Zrt., az intézkedés miatt 1179 fős létszámleépítést közöltek az üzemi tanáccsal, utóbb az elbocsátottak tervezett számát 1200 főre módosították. A korábbi tájékoztatás szerint az intézkedéseket a rendelési mennyiségek drasztikus csökkenése indokolja, az elbocsátás a gyártáshoz kapcsolódó irodai munkaköröket is érinti.