Czeglédi László kuratóriumi elnök közlése szerint reggel nyolc órakor ül össze a parlamenti frakciók delegáltjaiból álló testület, hogy – kétharmados voksaránnyal – jelötlet állítson a tisztségre a 13 induló közül; ha ez sikerül, a javaslatot hasonló arányban kell jóváhagynia a civil szervezetek képviselőivel kiegészült, déltől tanácskozó nagykuratóriumnak.
Testületi tagoktól származó értesülés szerint szerda délután informális ülést tartott a kuratóriumi elnökség, de nem körvonalazódott olyan személyi javaslat, amely megkaphatná a 7 szocialista, 3 fideszes, 2 szabad demokrata, valamint 1-1 MDF-es és KDNP-s delegált kétharmadának szavazatát.
Korábbi sajtóinformációk szerint a mostani pályázók között van még Baló György, Szinetár Miklós, Pálffy István, Szabó Stein Imre és Zelles Sándor mellett a legutóbbi kör két döntőse, Havasi János és Székely Ferenc is; előbbi négy, utóbbi – a szükségesnél épp eggyel kevesebb, azaz – kilenc voksot kapott a május 30-ai jelöltállításkor.
A médiatörvény előírásai szerint a megbízatás négy évre szól, ám egy alkalommal – az elnökké választáshoz szükséges arányú támogatás mellett – lehetővé teheti a kuratórium, hogy pályázat nélkül újrázzon a hivatalban lévő vezető.
Ilyen döntésre eddig egyetlen alkalommal, idén szeptember végén került sor, amikor Cselényi László, a Duna Televízió elnöke jövő februárban lejáró hivatali idejét toldották meg négy esztendővel; az MTV-ben a médiatörvény 1996-os hatálybalépése óta egyetlen elnöknek, az idén márciusban távozó Rudi Zoltánnak sikerült kitöltenie mandátumát.
Tavaly október 17-én a kuratóriumi elnökség nem kezdeményezte, hogy újrázhasson posztján az MTV-t négy éven át vezető Rudi Zoltán. Az első pályázat végén, február 12-én pedig nem tudott jelöltet állítani a három jelentkező közül a kuratóriumi elnökség.