Ezért a rádiók együtt kampányolnak a rádiózás presztízsének helyreállításáért.
A kezdeményezést a Sláger Rádió, a Danubius Rádió, a Roxy Rádió, a 90.9 Jazzy, a radiocafé 98.6, a Gazdasági Rádió és a Pont FM 88.1 közösen indítja útjára.
Az idén indult és a jövő évben is folytatódó rádiós kampánnyal elsődlegesen a médiavásárló ügynökségeket és a meglévő, illetve leendő hirdetőket szólítják meg a rádióállomások. A kommunikáció az „Egy hullámhosszon” szlogen köré épül, melyhez a résztvevők öt fázisban közös rádió spotokat gyártanak és valamennyien folyamatosan játsszák azt a kampány időszakaiban. A kezdeményezés a rádiós kampányon túl közös sajtóközleményeket, hírleveleket is alkalmaz. A kiemelt ügynökségeket a jövő év elején hoszteszpromócióval próbálja mozgósítani.
A kampány üzenetei a rádiók hatékonyságát és más médiumokkal szembeni versenyképességét, illetve a rádióhirdetésekben rejlő kreatív lehetőségeket hangsúlyozzák. A kezdeményezés első szakasza 2008. februárig tart, melyet a visszajelzések tükrében újabb kampány követ majd.
Nagy Balázs geográfus: Nem riogatni akarok, de a nem túl távoli jövőben még pusztítóbb árvizek érkeznek, és esetleg tömegeket kell evakuálni
Nagy Balázs földrajztudós azt állítja: a jövőbeni árhullámok méterekkel is magasabbak lehetnek a mostaninál, viszont egy egyszerű módszer segítségével a települések képben lehetnének arról, hol vannak a veszélyes helyen lévő utcák és ingatlanok.