Néhányan már az év elején hátat fordítottak a híradó szerkesztőségének, miután Eugen Korda ismert riporter – politikai nyomásra – kiszorult a médiából. Előzőleg oknyomozó riportfilmben igyekezett feltárni a Nyitrán megvert magyar egyetemista, Malina Hedvig esetének körülményeit.
Hasonlóképpen távozott a köztelevízióból Stefan Hríb, egy éjszakai beszélgetőműsor vezetője, aki rendszerint kényes kérdéseket firtatott műsoraiban. Távozása után annak a Tyzden című hetilapnak lett a főszerkesztője, amelynek hasábjain a Hedvig-ügyben fordulatot körvonalazó írások jelentek meg.
Az utóbbi hetekben ismét számos szerkesztő hagyta ott a közszolgálati televízió híradójának szerkesztőségét, a sajtóban sorolva fel távozásuk indokait. Szavaik szerint a híradó szerkesztőségvezetői beavatkoznak a kormány munkájával kapcsolatos tudósításokba.
Radim Hreha, az STV elnöke tagadja a politikai nyomás vádját, s a „belső kommunikáció zavaraival” magyarázza a szerkesztők távozását. A jövő hétre mégis összehívták a köztelevízió legfelsőbb felügyeleti szervét, hogy a testület megvizsgálja a televízióban kialakult állapotokat.
Az STV-ben uralkodó helyzet miatt felháborodásának adott hangot a Szlovák Újságírók Szövetsége (SSN) is, amely kinyilvánította, hogy a cenzúra minden módozatát megengedhetetlennek tartja, s következetesen fellép ellene.