Pénzügy

Azt hitte, nem kaphat özvegyi nyugdíjat, ha újraházasodik? Kellemes meglepetés érheti

Tamásné Szabó Zsuzsanna
Tamásné Szabó Zsuzsanna

gazdaságos. 2017. 08. 04. 15:57

Korábban a témában:

A Sokan hiszik, hogy simán örökölhetnek az élettársuk után, pedig nem című cikkünkkel kapcsolatban olvasói levelet kaptunk. Egy özvegy, nyugdíjas férfi írt, aki szerencsésnek érzi magát, mert nem kell egyedül élnie, talált új társat, akivel boldog. Jelenleg élettársként élnek együtt, és státuszukat eddig semmilyen papírral nem szentesítették. A cikkből derült ki számára, hogy ebben az esetben nem örökölhetnek egymás után, és még az sem biztos, hogy a közös házban maradhat, amelyikük túléli a másikat.

A nyugdíjas férfi szerint van még egy fontos kérdés, amivel nincs tisztában: arra volt kíváncsi, hogy az élettársi szerződés megkötése hogyan érinti az élettársak nyugdíjviszonyait.

Ő egyébként azért nem kötött újra házasságot, mert úgy tudta, akkor elveszítené özvegyi nyugdíját, amit az elhunyt neje után kap. Márpedig a juttatás majdnem negyede a teljes járadékának, ami amúgy is eléggé alacsony összeg. Szóval semmiképpen nem szeretne lemondani róla.

Özvegyi nyugdíj számokban

Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság legfrissebb, márciusi statisztikája szerint jelenleg majdnem 77 ezren kapnak özvegyi (illetve ideiglenes özvegyi) nyugdíjat. A főellátás átlagos összeg kis híján 63 ezer forint.

Arra volt tehát kíváncsi, hogy ha az öröklés biztosítása végett élettársi vagy örökösödési szerződést köt társával, megmarad-e az özvegyi nyugdíja.
Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságnak (ONYF) tettük fel kérdéseinket kibővítve még azzal, hogy az élettársak kaphatnak-e párjuk után özvegyi nyugdíjat, és ha igen, milyen esetben. Az ONYF a felvetett olvasói kérdésekre építve összefoglalta a 24.hu-nak az élettársak özvegyi nyugdíjra való jogosultságával kapcsolatos tudnivalókat. A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény szerint özvegyi nyugdíjat házastárs, elvált házastárs, valamint élettárs kaphat, a törvényben meghatározott feltételekkel.

Ki minősül élettársnak?

Az élettársi kapcsolat létrejöttét és megszűnését a Polgári Törvénykönyv határozza meg:

  • élettársi kapcsolat áll fenn két olyan házasságkötés nélkül közös háztartásban, érzelmi és gazdasági közösségben (életközösség) együtt élő személy között, akik közül egyiknek sem áll fenn mással házassági életközössége, bejegyzett élettársi életközössége vagy élettársi kapcsolata, és akik nem állnak egymással egyenesági rokonságban vagy testvéri kapcsolatban.

Az élettársi kapcsolat (a fenti feltételek mellett) az életközösség létesítésével jön létre, és megszűnik, ha az élettársak egymással házasságot kötnek, bejegyzett élettársi kapcsolatot létesítenek vagy az életközösségük véget ér.

Élettárs milyen feltételekkel kaphat özvegyi nyugdíjat?

A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény (nyugdíjtörvény) szerint élettárs abban az esetben jogosult özvegyi nyugdíjra, ha az elhunyttal annak haláláig

  • 1 év óta megszakítás nélkül együtt élt és gyermekük született, vagy
  • megszakítás nélkül 10 év óta együtt élt.

Élettársa után nem jogosult özvegyi nyugdíjra az, aki a fenti együttélési időszak (vagy annak egy része) alatt özvegyi nyugdíjban részesült egy korábbi házastársa vagy élettársa jogán. Fontos, hogy az élettársi együttélésnek az elhalálozás napjáig fenn kell állnia. Ha tehát – akár a haláleset napját megelőzően egy nappal – felbomlik az élettársi kapcsolat, nem állapítható meg özvegyi nyugdíj, bármilyen hosszú is volt az élettársak együttélése.

Hogyan bizonyítható az élettársi kapcsolat?

A nyugdíjtörvény végrehajtási rendelete mondja ki azt, hogy ha az özvegyi nyugdíjat igénylő személy hatósági igazolvánnyal vagy bizonyítvánnyal igazolja, hogy a szükséges ideig az élettársával azonos lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkezett, az együttélést bizonyítottnak kell tekinteni, amennyiben az ellenkezőjére utaló tény vagy körülmény az eljárás során nem merült fel. Ellentmondás esetén az együttélést egyéb hitelt érdemlő módon kell igazolni.

Az özvegyi nyugdíjat igénylő személynek az igénybejelentésre szolgáló  űrlapon nyilatkoznia kell az élettársi együttélés időtartamáról, folyamatosságáról, de nyilatkozata mellett – az említett rendelkezésnek megfelelően – okirattal is alá kell támasztania állítását.

  • Lakcímkártya, vagy közös lakcímet igazoló hatósági bizonyítvány

Az özvegyi nyugdíjat igénylő személy lakcímkártya bemutatásával, vagy külön e célra kiállított hatósági bizonyítvány benyújtásával igazolhatja azt, hogy élettársával mely időponttól milyen lakcímen élt együtt.

  • Élettársi Nyilatkozatok Nyilvántartása

Ha az özvegyi nyugdíjat igénylő személy és elhunyt élettársa a hivatkozott cikkben említett Élettársi Nyilatkozatok Nyilvántartásába kérték kapcsolatuk bejegyzését, az szintén bizonyítékként értékelhető az özvegyi nyugdíj iránti igényelbíráláskor.

  • Tanúnyilatkozatok

Olyan személyeknek kell – büntetőjogi felelősségük tudatában – nyilatkozni az élettársak együttélésének megvalósulásáról, időtartamáról, akik személyesen, közelről ismerték őket (pl. szomszédok, közeli ismerősök).

  • Egyéb okirati bizonyítékok

Bizonyítékként értékelhető továbbá bármilyen más közokirat vagy teljes bizonyító erejű magánokirat, mely alátámasztja az élettársak között az életközösség fennállását, időtartamát (különböző szerződések, végrendelet stb., melyben kifejezetten említésre kerül kapcsolatuk jellege).

Az özvegyi nyugdíj elbírálásakor folyó hatósági eljárásban egyébként minden olyan bizonyíték felhasználható, mely alkalmas a tényállás tisztázására, azaz elősegíti a jogosultsági feltételek fennállásának megállapítását vagy kizárását.

A bizonyítékokat az eljáró hatóság összességében szabadon mérlegeli és értékeli, az eljárást lezáró döntésben pedig a bizonyítékok értékeléséről, mérlegelési szempontjairól tájékoztatja az ügyfelet.

Az összeg szempontjából mindegy, hogy házastárs vagy élettárs

Mivel a kérdező olvasó az özvegyi nyugdíj összegéről is említést tett, fontosnak tartották megjegyezni, hogy a jogszabály összegszerűségében nem tesz különbséget a házastárs és az élettárs jogán megállapítható özvegyi nyugdíj között, azaz az a tény, hogy az elhunyt az igénylőnek együtt élő házastársa vagy élettársa volt-e, nem befolyásolja az özvegyi nyugdíj összegét, az ellátás kiszámítása azonos módon történik.

Az új házassággal sem feltétlenül vész el

Végezetül pedig kitértek az olvasó azon megjegyzésére, miszerint ha az élettársak házasságot kötnek, akkor elveszítik-e a korábbi elhunyt házastársuk után járó özvegyi nyugdíjat.
Ez nem minden esetben igaz. Az özvegyi nyugdíjra jogosultság csak akkor szűnik meg, ha az özvegy az öregségi nyugdíjkorhatár betöltése előtt köt újabb házasságot. Ha utána, akkor nem.

Olvasónk esetében tehát a házasság lehet a legjobb biztosíték mind a meglévő özvegyi nyugdíj megtartására, mind arra, hogy társa örököljön utána, illetve a közös ingatlant továbbra is használhassa. Mint írta, máris kedvet kapott a dologhoz.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.