Pénzügy

Kicsinálták a Rubik-kockát, kösz Brüsszel!

rubikkocka kirakása ()
rubikkocka kirakása ()

Az uniós bíróság hatályon kívül helyezte azt a határozatot, amely megerősítette, hogy a Rubik-kocka formája EU-védjegy lehet. Valamint megsemmisítette az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának (EUIPO) ugyanerre vonatkozó határozatát is.

Mint megírtuk, egy formát nem nagyon lehet levédetni. A KitKat csoki gyártójának, a Nestlének sem sikerült ez Európában.

A Rubik-kocka magyar szabadalma rég lejárt, nemzetközi pedig sosem volt, a játék brit tulajdonosa, a Seven Towns jegyzett be rá védjegyet, hogy perelhessen, ha más is hasonlót gyártana. Ezt támadta meg egy német cég, a Simba Toys a bíróságon. Ez az ügy pattog az uniós bíróságokon már ideje, hol a német, hol a brit félnek adva igazat.

A beadványt az első fokon eljáró uniós Törvényszék tavalyelőtt elutasította, azzal az indoklással, hogy a Rubik-kocka formájának grafikai ábrázolása nem tartalmaz olyan műszaki megoldást, amely gátolná, hogy uniós védjegyoltalomban részesülhessen.

Most hozták meg a végleges döntést.

Erre csak azt tudjuk mondani, hogy kösz, Brüsszel! (Illetve Luxemburg, mert hogy az uniós bíróság székhelye ebben a városban van.)

(MTI nyomán)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik