Pénzügy

Tovább csökken a diákhitelek kamata

24.hu
24.hu

2016. 06. 22. 13:11

Korábban a témában:

A második félévben 15 bázisponttal csökken a diákhitelek kamata, a felvehető összeg nem változik – mondta Bugár Csaba, a Diákhitel Központ (DK) Zrt. vezérigazgatója szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Közölte, a szabad felhasználású Diákhitel 1 konstrukció kamata 3,75 százalék lesz a 2016. július 1. és december 31. közötti időszakban, míg a Diákhitel 2 kamatát 5 százalékban állapították meg, de az ügyfelekre eső része továbbra is fix 2 százalék.
A felvehető hitelösszeg nem változik, a 2016/2017-es tanévben a Diákhitel 1-re továbbra is havi 15 és 50 ezer forint közötti összeg igényelhető, míg a kizárólag képzési díjra fordítható Diákhitel 2 maximális összege az adott képzésre meghirdetett önköltségi díj.

15 évesek lettek

Németh Lászlóné, a Miniszterelnökség nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkára az idén 15 éves fennállását ünneplő társaság tájékoztatóján felidézte, hogy a DK létrehozásáról 2001-ben az első Orbán-kormány döntött. Az intézmény azóta is sikerrel működik, az eredeti koncepción – alanyi jogon igénybe vehető, piaci finanszírozású hitelrendszer – nem kellett változtatni – mondta.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.