Pénzügy

Használt lakások viszik a CSOK-ot

Az OTP Bankhoz január eleje óta 800 csok-kérelmet nyújtottak be, a 10 plusz 10 millió forintos – azaz hitellel növelt – megoldást eddig 42-en igényelték, míg 70-en áfa-visszaigénylésre szerződtek. Az év eleje óta mintegy 21 ezren érdeklődtek a csok iránt, negyedük kifejezetten a háromgyerekeseknek szóló 10 plusz 10 millió forintos konstrukció miatt kereste meg az OTP-fiókokat.

Töredék igényel 10+10 milliót

Az OTP idén 20 ezer CSOK-kérelemre számít, átlagosan 1,5 millió forint értékben.

Ebből az új lakáshoz köthető igénylések 10-20 százalékot tehetnek ki, azonban a bank szerint a 10 plusz 10 millió forintos támogatást mindössze az igénylők 1-4 százaléka kérheti majd.

Az MKB Bankhoz benyújtott igények száma száz alatt van, ők döntően CSOK-ot, illetve támogatott hitelt igényelnek, elsősorban – továbbra is – használt lakásra. Nő ugyanakkor az új lakás építéséhez kapcsolódó igények száma is. A kérelmezők többsége kétgyerekes, de a háromgyerekes igénylők száma is növekszik, a támogatott hitel átlagos összege pedig 8 millió forint a banknál.

Majd az új ingatlanokkal

Az FHB Banknál több mint 6000-en regisztráltak, a bank több mint 200 CSOK-igénylést fogadott be már, amelyek csaknem 85 százaléka használt lakásra vonatkozik. Nagy részük, 40 százalékuk az állami támogatás mellé hitelt is igényelt. A kérelmek több mint harmadát Budapesten és Pest megyében adták be.

A pénzintézet szerint a 10 milliós CSOK és a kapcsolódó hitel igénylői nagyobb számban akkor várhatóak, amint elkészülnek a követelményeknek megfelelő házak, lakások.

Az MTI szerint vannak érdeklődők az Erste-nél és a CIB-nél is, az UniCredit Bank szerint az új CSOK-ra első körben azok építenek terveket, akik már jelenleg is három gyermeket nevelnek. A Budapest Banknál az érdeklődők többsége ugyancsak a 10 plusz 10 millió forintos otthonteremtési támogatás kapcsán tájékozódik, eddig leginkább az egy- és kétgyermekesek igényeltek a banknál.

(Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: MTI/Marjai János)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik