Pénzügy
szegénység (Array)

Megfelezik a szegények számát – papíron

24.hu
24.hu

2015. 12. 04. 09:06

Korábban a témában:

25 éve együtt! Ünnepeljen velünk!

bonbons

Regisztráljon most és ajándék szakmai könyvet nyerhet!

Egy szempillantás alatt akár meg is feleződhet a létminimum alatt élők száma, ha a Központi Statisztikai Hivatal átáll egy új számítási modellre – írta a Világgazdaság. Az eddig 3,6-3,8 millióról legalább 1,2 millióval, de az is lehet, hogy 2 millió fővel csökkenhet így a létminimum alatt élők száma a jövő évtől. Pusztán a modellváltás miatt. Amely a hivatal szerint jobban tükrözi majd azt, hogy valójában hány ember él szegénységben.

“A KSH nem győzte magyarázni, hogy a létminimum nem azonos a szegénységgel, hanem az a küszöb, amely alatt különböző hiányokat szenvednek el az emberek” – hangsúlyozta a lapnak Ferge Zsuzsa szociológus.

A létminimum alatt élők aránya információik szerint jelenleg 36-38 százalékos, s ez összhangban van azoknak a számával, akik anyagi nélkülözésben élnek. Az eddigi módszertan alapján a létminimum alatt élők és a szegények halmaza szinte megegyezett. Ők azok, akik nem képesek finanszírozni egy váratlan kiadást, nem tudnak évente elmenni nyaralni, hiteltörlesztési gondjuk van vagy nem jut hús az asztalra minden második nap.

Mostanáig 87 300 forint volt a létminimum összege egy felnőttre, egy átlagos négyfős családra pedig 253 ezer forint/hó. Az átvenni kívánt amerikai módszer 76 ezer forintra módosítaná az egyfős küszöböt, és 160-180 ezer forintra a négyfős családét – írta a gazdasági lap.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.