Pénzügy

Mélyponthoz közelít a forint

arfolyam(210x140).jpg (Array)
arfolyam(210x140).jpg (Array)

Már csak kis híja annak, hogy 314 forintot kérjenek egy euróért a bankközi devizapiacon.

Az eurót délelőtt fél tizenkettőkor 313,85 forinton jegyezték a bankközi piacon, ami 0,78 százalékos forintgyengülésnek felel meg a napi kezdőárfolyamhoz képest. A jegyzés a délelőtt folyamán 311,67 és 314,10 forint között alakult. Az eurót 314 forint felett legutóbb az idén január végén jegyezték.

A dollár reggel óta 1,16 forinttal, 0,42 százalékkal 281,79 forintra erősödött, a svájci frank 1,67 forinttal, 0,56 százalékkal 299,97 forintra, a japán jen pedig 0,0132 forinttal, 0,59 százalékkal 2,2479 forintra.

Pénteken délután öt órakor az eurót 312,65 forinton, a dollárt 281,38 forinton, a svájci frankot 297,24 forinton, a japán jent pedig 2,2398 forinton jegyezték.

A forint gyengélkedésében az MNB múlt heti, az irányadó eszköze változtatásával kapcsolatos bejelentése még szerepet játszhat, ahogy a továbbra is igen nagyfokú görög bizonytalanság is, de új elemként a forintot szintén nyomaszthatja a vasárnapi török választások miatt bekövetkezett lírazuhanás is – írta a Portfolio.hu. Ha 314 forint fölé kerül egy euró, akkor az újabb négyhavi mélypontot jelenthet. 

Az euró erősödött hétfőn délelőtt, jegyzése fél tizenegykor 1,1142 dolláron állt, 0,0044 dollárral, 0,40 százalékkal a reggeli kezdőárfolyam felett.

A régiós devizák közül a lengyel zloty árfolyama nem változott hétfőn az euróval szemben, a cseh korona viszont 0,02 százalékkal, a román lej 0,20 százalékkal gyengült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik