Pénzügy

Vargáék így számolnának a jövővel

Varga-Mihaly(70b762bf-4199-4f23-954e-44408de472dc)(960x640).jpg (varga mihály, )
Varga-Mihaly(70b762bf-4199-4f23-954e-44408de472dc)(960x640).jpg (varga mihály, )

Így brókerbotrány után rájöttek, hogy a pénzügyi kultúra fejlesztésével sürgősen foglalkozni kell. A nemzetgazdasági miniszter a pedagógusokat vetné be ebből a célból.

Varga Mihály szerint a pénzügyi kultúra fejlesztése a jövő növekedésének egyik motorja lehet. A nemzetgazdasági miniszter erről a pedagógusok számára szervezett országos programsorozat budapesti nyitórendezvényén beszélt csütörtökön.

A miniszter hangsúlyozta: Magyarország és a magyar családok érdeke, hogy mindent megtegyenek a pénzügyi kultúra fejlesztéséért. Hozzáfűzte, ebben a munkában meghatározó szerepük van a pedagógusoknak, akik a tudást közvetítik, ennek a tudásnak azonban biztos alapokon kell állnia.

Számoljunk a jövővel

Elmondta, a pénzügyi és vállalkozói ismeretek minél szélesebb körű oktatását támogatja a kormány, ezért “Számoljunk a jövővel!” címmel országjárást indított pedagógusok számára a nemzetgazdasági és az oktatási tárca.

Kifejtette, mikroszinten a magasabb pénzügyi kultúrával rendelkező háztartások és vállalkozások nagyobb valószínűséggel kerülik el a rossz pénzügyi döntéseket, és válnak sikeressé, makroszinten pedig a magasabb tudás magasabb eredményekhez és jobb gazdasági teljesítményhez vezet.

Varga szerint az ismerethiány miatt volt gond

Varga Mihály megjegyezte, hogy az elmúlt évtizedekben sok pénzügyi vállalkozást lehetett volna megmenti a csődtől, felszámolástól, ha vezetői rendelkeztek volna megfelelő ismeretekkel arról, hogyan lehet egy vállalkozást működtetni, és milyen módon lehet a problémákat kezelni. Az elmúlt hetek pénzügyi botrányaira utalva pedig hozzáfűzte, hogy megfelelő tudással elkerülhető az is, hogy álbrókerek csapdájába kerüljenek az emberek.

Európai átlagra hozzuk a magyar vállalkozási kedvet

A miniszter beszélt arról is, hogy egy felmérés szerint Magyarországon a 18 és 40 év közötti fiatalok 35 százaléka érzi magát alkalmasnak arra, hogy vállalkozzon, ezzel szemben Európában 45, az Amerikai Egyesült államokban pedig 54 százalék ez az arány. Hozzátette: azt szeretné, ha a magyar vállalkozói kedv a következő években legalább az európai átlagra növekedne.

Varga Mihály véleménye szerint elérhető, hogy minden diákhoz eljussanak a pénzügyi és vállalkozói ismeretek. Ennek érdekében 2015 szeptemberéig meg kell kezdeni a fejlesztéseket, hogy a következő év őszétől elérhetőek legyenek a magasabb szintű ismeretek mind a kötelező, mind a szabadidőkeretben választható tantárgyakban – tette hozzá.

Bártorítanák a pedagógusokat

A “Számoljunk a jövővel!” című országjárás a sajtóanyag szerint ösztönzi és bátorítja a pedagógusokat arra, hogy építsék be a helyi tanterveikbe a pénzügyi és vállalkozói ismeretek oktatását. Erre a Nemzeti Alaptanterv (NAT) 2013 óta lehetőséget ad, de egyelőre kevés iskola él ezzel.

A rendezvénysorozaton egyebek között bemutatják a rendelkezésre álló civil, vállalati és iskolai jó gyakorlatokat. A pedagógusokat Budapest után Pécsen, Győrben és Debrecenben várják egész napos rendezvényekre. A szakemberek számára szamoljunkajovovel.kormany.hu címen új információs portál is indul, amely támogatást ad a pénzügyi és vállalkozói ismeretek oktatásához, iskolai bevezetéséhez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik