Pénzügy

Ilyen jól kezdődik a jövő év!

pihenes(210x140).jpg (pihenés, )
pihenes(210x140).jpg (pihenés, )

Lesz időnk kipihenni a szilveszteri bulizást, vagy éppen ha úgy tetszik, meghosszabbítani, mert rögtön egy négynapos hosszú hétvégével kezdjük 2015-öt. És nem ez lesz az egyetlen!

Január elseje szabadnap, de mivel csütörtökre esik, ezért a következő napot, pénteket is megkapjuk szabadnapnak, s hozzájön még a szombat és vasárnap is. Így mindjárt egy négynapos hétvégével kezdhetjük az évet. Vagy ha 31-ére szabadságot vettünk ki, akkor ötnapossal.

Arra meg még ráér gondolni, hogy január másodikát pedig 17-én szombaton kell majd ledolgozni.

4 napos hosszú hétvégék még

Augusztus 20-a is csütörtök lesz, így hasonló módszerrel rendeznék át a munkanapokat – 21-ét pedig előre, 8-án kellene majd ledolgozni.
És még egy csütörtök, december 24-e. A hozzá kapcsolódó pénteket szintén előre, december 12-én kell majd ledolgozni.

3 napos hosszú hétvégék

Ez már nem a rendeletből derül ki, mert nincs hozzájuk szükség munkanap-átrendezésre. Mint rendesen, háromnapos lesz a húsvét és a Pünkösd is. Ezenkívül mivel május elseje és október 23-a is péntekre esik, ekkor is lesz 3-3 pihenőnapunk egyben.

Hoszzú hétvégék 2015-ben

Január 1-4.

Április 4-6.

Május 1-3.

Május 23-25.

Augusztus 20-23.

Október 23-25.

December 24-27.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik