Sport

Rapport Richárd hetedik sorig tolt gyaloggal okozott megoldhatatlan problémát

Illyés Tibor / MTI
Rapport Richárd nemzetközi nagymester a 45. sakkolimpia második fordulójában
Illyés Tibor / MTI
Rapport Richárd nemzetközi nagymester a 45. sakkolimpia második fordulójában
A férfiaknál és a nőknél is győzelemmel folytatta szereplését csütörtökön a legjobb magyar csapat a budapesti sakkolimpia második fordulójában. Az első kör százszázalékos teljesítménye után a másodikban már mindkét együttesnek nehezebb dolga volt, de a sikerek így sem forogtak veszélyben: a férfiak Salvador után Perut 3,5-0,5-re, míg a nők Puerto Ricót követően Ecuadort ugyancsak 3,5-0,5-re múlták felül.

A szerdai nyitófordulóban a többi éljátékoshoz hasonlóan pihenő Rapport Richárd szép győzelemmel mutatkozott be, ugyanis világossal a hetedik sorig tolt gyaloggal okozott megoldhatatlan problémát perui ellenfelének. Három társa közül a negyedik táblán Gledura Benjamin sötéttel a középjátékban kerekedett dél-amerikai riválisa fölé, akinek pontatlanságait tökéletesen használta ki.

A másik két asztalnál Berkes Ferenc világossal remizett, míg az orosz születésű Szjugirov Szanan sötéttel a végjátékban váltotta győzelemre a gyalogelőnyét.

Az esélyes csapatok közül India 4-0-ra verte Izlandot, az Egyesült Államok szintén 4-0-ra múlta felül Szingapúrt, Kína 3,5-0,5-re nyert a Chile ellen, míg a címvédő Üzbegisztán 3,5-0,5-re győzte le Egyiptomot.

A nőknél ezúttal az éltáblás Gaál Zsóka kapott pihenőt, a helyén Hoang Thanh Trang sötéttel nagyszerű diadalt aratott, a középjátékban szép manőverezéssel hamar áttörte ecuadori vetélytársa védelmi vonalát. A harmadik és negyedik táblán Papp Petra sötéttel, illetve a szerdai maratoni sikerét követően Lázárné Vajda Szidónia világossal a végjátékban gyalogelőnyt kiharcolva diadalmaskodott.

A világos bábukat vezető Terbe Julianna viszont hiába szerzett jelentős előnyt már a megnyitásban, elszalasztotta a győztes lépéseket, így remire rontotta az állását.

A nőknél a két nagy favorit közül Georgia 3-1-es diadallal folytatta menetelését Montenegró ellen, India pedig ismét egy táblán remizve 3,5 pontot gyűjtött Csehországgal szemben. A címvédő Ukrajna alaposan megszenvedett Litvániával, melyet végül 2,5-1,5-re múlt felül.

A magyar B csapatok a papírformát érvényesítve szintén második diadalukat aratták: a férfiak Skóciát 3-1-re, míg a nők Izlandot 3,5-0,5-re verték. Az U25-ös együttesek viszont ebben a körben már nehéz ellenfelet kaptak, és mindkettő alulmaradt, a férfiak 3-1-re a 11. helyen kiemelt lengyelekkel, míg a nők 4-0-ra a kilencedikként rangsorolt spanyolokkal szemben.

Sakkolimpia, 2. forduló

Férfiak:
Magyarország – Peru 3,5-0,5
Rapport Richárd (2715) – Jorge Cori (2609) 1-0
Gianmarco Leiva (2389) – Szjugirov Szanan (2644) 0-1
Berkes Ferenc (2605) – Diego Saul Rodri Flores Quillas (2451) döntetlen
Fernando Miguel Fernandez Sanchez (2399) – Gledura Benjamin (2628) 0-1

 

Magyarország B – Skócia 3-1
Lengyelország – Magyarország U25 3-1

 

nők:
Ecuador – Magyarország 0,5-3,5
Anahi Ortiz Verdezoto (2229) – Hoang Thanh Trang (2351) 0-1
Terbe Julianna (2245) – Evelyn Wagenschuetz (2036) döntetlen
Rocio Vasquez Ramirez (1981) – Papp Petra (2259) 0-1
Lázárné Vajda Szidónia (2283) – Analia Karen Miranda Vargas (1891) 1-0

 

Magyarország B – Izland 3,5-0,5
Spanyolország – Magyarország U25 4-0

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik