Pénzügy

Vigyázat, élelmiszer-szennyezés! Önmagát jelentette fel a tettes

asvanyviz(210x140).jpg (ásványvíz)
asvanyviz(210x140).jpg (ásványvíz)

A névtelen bejelentő saját magát jelölte meg elkövetőként, amikor a Nébihnek megtelefonálta, hogy mit találhatnak az egyik áruházlánc budapesti üzleteiben.

Mint reggel megírtuk, A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz (Nébih) lakossági bejelentés érkezett, amely szerint egy üzletlánc budapesti üzleteiben kapható saját márkás palackozott víz- és élelmiszer-termékeinél szándékos szennyezés történhetett. Erről tájékoztatott a hivatal kedden este. Még annyi derült ki közleményükből, hogy feltehetően gazdasági károkozás volt a cél a szennyezéssel.

Megkeresésünkre a Nébih azt nem mondhatta meg, melyik üzletláncról van szó, de annyit elárultak, hogy a névtelen bejelentésben a telefonáló önmagát jelölte meg a cselekmény elkövetőjeként. Így már értjük, mire utaltak, amikor szándékos károkozást emlegettek, és miért tettek feljelentést a rendőrségnél is.

TESZTELJEN ÉS NYERJEN!

A hatóság szerint az érintett üzletlánc együttműködő volt. Felelősségteljes élelmiszer-vállalkozásként a szükséges intézkedéseket valamennyi budapesti üzletében azonnal megtette.

Kíváncsiak voltunk arra is, hogy pontosan melyik termékekről van szó, és mi történt velük. A hatóság azt írta megkeresésünkre, hogy jelenleg nem bizonyított, valóban megtörtént-e a szennyezés. A bejelentő pedig nem nevezett meg pontos termékkört, csupán annyit, hogy – egy áruházlánc budapesti üzleteiben található – saját márkás termékről van szó.

Hivataluk ezért arra kéri a vásárlókat (és erre hívták fel közleményükben is a figyelmet), hogy valamennyi előrecsomagolt terméknél figyeljenek rá, a csomagolás sértetlen legyen. Amennyiben pedig bármilyen rendellenességet tapasztalnak, jelezzék az adott üzletben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik