Pénzügy

A forintosítással az állam jár jól

euro(210x140).jpg (euró)
euro(210x140).jpg (euró)

Akiknek eleve kevés gondjuk volt a devizahitelükkel, még további kárpótlást is kapnak, a többieknek az eddigi teljes árfolyamveszteséget le kell nyelniük.

Hétfőn nyújtotta be a nemzetgazdasági miniszter az Országgyűlésnek a devizahitelek forintosításáról szóló törvényt. Ez három másik jogszabállyal – a fair bankokról és a bankelszámolásról szólókkal – együtt képezi a kormány adósmentésének alapját. A törvényeket együtt megvizsgálva kiderül, hogy nincs szó senki megmentéséről, hosszú távon csak az állam nyer – hívja fel a figyelmet a 444.

TESZTELJEN ÉS NYERJEN!

A bankok az elszámoláson elbukják a tisztességtelennek bélyegzett szerződésmódosítások és az árfolyamrés nagyjából ezermilliárdját, noha a szerződések megkötésük pillanatában minden jogszabálynak megfeleltek. Az adósoknak pedig a forintosítással a teljes eddigi árfolyamveszteséget le kell nyelniük. Ők csak jelenlegi tőketartozásukhoz és törlesztőrészletükhöz viszonyítva járnak jól, azok tényleg csökkenni fognak, de így is nagyobb lesz a tőketartozás, mint a hitelfelvételkor és most még annak a lehetőségétől is elesnek, hogy egy esetleges forintárfolyam-erősödéssel jobb helyzetbe kerüljenek.

Fotó: Hír24 / Kummer János

A bankok a Magyar Nemzeti Bank tartalékából vásárolnak devizát, amit az intézmény évekkel ezelőtt, sokkal olcsóbban szerzett meg, így a forintosítással együtt nagyjából 150 milliárd forintnyi nyeresége lehet. A 444 rámutat, hogy ha a kormány 2010 végén meglépte volna az akkor már ostorozott devizahiteleket érintő intézkedést, az árfolyamveszteség csak 40 forint körül alakult volna minden egyes svájci frank után, most viszont már meghaladja a száz forintot.

Azokat, akik még akkor is tudtak volna törleszteni, ha forinthitelt vettek volna fel, a kormány már megmentette a végtörlesztéssel. Azok jártak jól, akiknek eleve kevés gondjuk volt a devizahitelükkel, ráadásul most a kedvezményes árfolyamon végtörlesztők még további kárpótlást is kapnak bankjuktól az elszámolás során.

A devizahitelesek jövő tavasszal kapják meg a forintosításra vonatkozó dokumentumokat. Ebben benne lesz az elszámolásról szóló értesítés, az, hogy mennyit kapnak vissza az árfolyamrés és az egyoldalú szerződésmódosítások költségeiből. Akiknek jelzálog-fedezetű devizahitelük van, azok a forintosításról is kapnak értesítést.

Aki nem akarja a forintosítást, annak ezt jeleznie kell majd a bankjánál, de ehhez szigorú követelményeknek kell megfelelni – például akkora nettó forintjövedelemmel kell rendelkezni, melynek legfeljebb egytizede fedezi a törlesztőrészletet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik