Pénzügy

Ablakcsere, kazán, hűtő – így kaphat rá pénzt

A pályázatok csak hétfőtől indulnak, de már megvannak a főbb feltételek. Vagyis hogy ki mire, mennyi támogatást igényelhet.

Újra lehet pályázni

Mivel a keret rendkívül hamar ki szokott merülni, ezért aki tényleg pénzt szeretne kapni az ablakcseréhez, fűtéskorszerűsítéshez, háztartási gép cseréjéhez, az jó, ha csipkedi magát. Az első pályázat hétfőn jelenik meg, és elvileg 30 napig lesz nyitva. De már nem egyszer volt példa rá, hogy a meghirdetettnél jóval hamarabb berekesztették a jelentkezést, mert olyan sokan pályáztak.

A három programmal összesen 25 ezer háztartást szeretnének elérni. A hvg.hu már a pályázatok főbb feltételeit is ismertette.

Fűtéskorszerűsítés

Erre acélra az NFM 1 milliárd forintot szán, amiből az elavult kazánok cseréjét, a lakások fűtésének korszerűsítését támogatja. A magyarországi lakóhellyel rendelkező magánszemélyek ehhez 40 százalékos támogatást kérhetnek, de pályázatonként és lakásonként maximálisan bruttó 650 ezer forintot lehet elnyerni.

A kazáncsere utófinanszírozott, azaz csak akkor fizetik ki a támogatást, ha a korszerűsítés már megtörtént. A kiírás, mint már jeleztük, szeptember 22-én, hétfőn jelenik meg az ÉMI Nonprofit Kft. pályázatkezelő szerv oldalán.

Hűtők és fagyasztók cseréje

Ezt a projektet 627,1 millió forinttal támogatja az NFM és nyugdíjas, valamint nagycsaládos magánszemélyek pályázhatnak majd. Az elérhető támogatás a gépek beszerzési árának 50 százaléka, az A+ energiaosztályú készülékekre maximum 25 ezer forint, az A++ és A+++ gépekre legfeljebb 35 ezer forint lehet.

Ez a támogatás viszont nem utófinanszírozott, ami azt jelenti, hogy a megkapott támogatói okirattal a vásárláskor azonnal érvényesíthető.

A lap megjegyzi, hogy bár egy korábbi NFM-es prezentáció szövege a hűtőket és a fagyasztókat említette, az illusztrációként betett képen viszont tévék és mosógépek is látszottak. De a legfrissebb tájékoztatás szerint valóban csak a hűtő- és fagyasztógépek cseréjét támogatják.

A hűtőpályázat meghirdetésére szeptember 25-én kerül sor, és ezt követően 30 nap múlva nyílik meg a pályázat. Tehát nem 30 napig lesz nyitva, hanem akkor indul. Tájékozódni szintén az ÉMI oldalán lehet. 

Ablakcsere

Erre a célra szánja a legnagyobb összeget a minisztérium, 1,1 milliárd forintot. Úgy tudni, a megítélhető támogatás legfeljebb bruttó 520 ezer forint lehet pályázatonként, a kazámcseréhez hasonlóan utófinanszírozási rendszerben. Az ablakcsere pályázati kiírása szeptember 29-én jelenik majd meg (lásd: ÉMI).

A lap úgy tudja, a pályázatot kizárólag elektronikus úton, a pályázati portálon keresztül nyújthatja be az a természetes személy, aki a megvalósítás helyszínéül szolgáló ingatlan – tulajdoni lapon szereplő – tulajdonosa és ügyfélkapus regisztrációval rendelkezik a magyarorszag.hu-n.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik