Pénzügy

Tarolnak a pénztárgépes cégek

Az egyik vállalkozás 92 millióról 1,7 milliárd forintra növelte bevételét, ami tovább duzzad idén, köszönhetően az online átállásnak. Nem panaszkodhat a többi kasszás sem.

A Népszabadaság szerint a decemberi állapot alapján a legnagyobbat az ECR – Trade Kft. “gurította”. A vállalkozás 2012-es árbevétele még 92 millió forint volt, ami tavaly decemberre 1,7 milliárd forintra nőtt, ráadásul hasonló mértékben duzzadt meg a cég forgóeszköz-állománya, ami szintén komoly megrendelésállományt sejtet.

Tóth Tamás ügyvezető elmondta: a cég az idén eddig 3,7 milliárd forint bruttó forgalmat ért el, június végéig 41 ezer darab Euro 150 TE márkájú gépet adtak ki. A vállalkozásnál így végül 4,7 milliárd forint nettó árbevételt várnak az online átállástól. Nem panaszkodhat a többi kiskasszás vetélytárs sem, így a Prior Cashnél, a Micra-Metripondnál, illetve a Montel Kft.-nél is jelentőset ugrottak az eladások az előző évhez képest.


Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A mérlegekből persze nem derül ki, hogy kinél pontosan mennyit tett ki a kasszák lecseréléséből származó bevétel, és mennyi származik korábbi tevékenységükből. Így nem tudni, mennyit nyertek, akik már korábban is a piac meghatározó szereplői voltak. Ilyen a Laurel Kft., amely 2012-es 3 milliárd forintos árbevételét tavaly 3,3 milliárdra szépítette, ugyanakkor a cégről úgy hírlik, hogy a nagy áruházláncoknak értékesített nagykasszák piacán erős.

Gyengébben muzsikált a tavaly júliusban alapított LA Pénztárgép Kft. is, igaz, nemcsak új szereplő volt a piacon, hanem “Cashcube” márkájú kasszája is csak az év elején debütált. A decemberben lezárt cégmérlegben ennek megfelelően nem szerepel kiugró bevételi tétel, ám az LA tájékoztatása szerint időközben közel 10 ezer darabot sikerült értékesíteniük gépükből.

A lap megjegyzi: az év elején az addigi pénztárgépes piacot lényegében újraosztotta, hogy a hatósági fellépések nyomán kiesett a versenyből a kiskasszaüzletet addig uraló Alt Cash Kft. A cég forgalmazási engedélyeinek januári bevonásával mintegy 80 ezer kiskereskedő, boltos, butikos és vendéglátós választhatott magának új szállítót. Úgy tudni, hogy az időközben kialakult sorrend sok esetben megegyezik a cégmérlegekből körvonalazódó erősorrenddel – írja az újság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik