Pénzügy

Nem drágul a fenyő

fenyőfa (fenyőfa, )
fenyőfa (fenyőfa, )

A kereskedők megpróbálják lenyelni a szállítás többletköltségeit.

A kereskedők csak ezen a héten kezdik meg nagyobb tételben a fenyőfák árusítását, amelyek termelői ára jellemzően nem változik az előző évhez képest – mondta a Napi Gazdaságnak Váradi Éva kertészmérnök, a Magyar Kertészeti Árudák Egyesületének vezetőségi tagja.

A gazdasági napilap hétfői cikke szerint a termelői árak jellemzően szinten maradtak, a kereskedők lehetőség szerint igyekeznek tartani a fogyasztói árakat is, holott az útdíj miatt 3 százalékkal emelkedtek a fuvarozási költségek, amelyek így 18 százalékot tesznek ki az árból.

Az itthoni – jellemzően Dél- és Nyugat-Magyarországról származó – és az import fenyő is túlnyomórészt útdíjköteles utakon jut el a vásárlókhoz. Az ezüstfenyő ára várhatóan méterenként 3,5-4 ezer forint, a nordmanné pedig 5 ezer forint körül alakul 2013-ban, a legolcsóbb továbbra is a lucfenyő.A faiskolai földlabdás fák ára sem változik: a legfeljebb egyméteres ezüstfenyő 5 ezer, a luc 2,5-3 ezer, míg a nordmann fenyő 7 ezer forint körül alakul.

A kereskedők többsége úgy próbálja elkerülni az általános áremelést, hogy az árukészlet 10 százalékát adó magas és szép formájú fenyők egyedi árából gazdálkodja ki a költségnövekedést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik