Pénzügy

Közmunkások javítják Orbán statisztikáját

59 ezerrel többen dolgoztak, mint egy évvel ezelőtt, ám az új munkavállalóknak körülbelül a fele közfoglalkoztatott volt. A munkanélküliek száma 14 ezerrel nőtt.

2012. január–márciusban 3,791 millió volt a foglalkoztatottak létszáma, 59 ezerrel (1,6 százalékkal) nőtt egy év alatt – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A 15-64 éves dolgozók száma 3,756 millió volt, e korcsoport foglalkoztatási rátája 1,1 százalékponttal 55,7 százalékra emelkedett. 2,013 millió férfinak és 1,743 millió nőnek volt munkája. Egy év alatt a férfiak foglalkoztatási rátája 1,2 százalékponttal, 60,8 százalékra, a nőké 0,9 százalékponttal 50,8 százalékra emelkedett.

A 24 évesnél fiatalabb dolgozók száma 0,3 százalékkal csökkent, 205 ezren vállaltak munkát. A legjobb munkavállalási korúak (a 25–54 év közöttiek), illetve a náluk idősebbek közül viszont többen helyezkedtek el.


Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt

A közszolgáltatásban volt a legnagyobb bővülés

A szolgáltatások területén szinte ugyanannyian dolgoztak, mint egy éve, a közszolgáltatásban pedig hatalmas, 30 ezer fős létszámnövekedést láthatunk.Tavaly év eleje óta több ezer közszolgát bocsátottak el, és nem vettek fel új embereket, viszont a közfoglalkoztatás sok munkanélkülit felszippantott. A KSH korábbi adatai szerint a költségvetési szerveknél 696 ezren, 8200-zal keve­sebben dolgoztak az év első három hónapjában, a közfoglalkoztatottak száma átlagosan 32 ezer volt, közülük 21 700-an dolgoztak teljes munkaidőben. A növekedés oka az, hogy inaktív emberek – például rokkantnyugdíjasok, tartós munkanélküliek – tértek vissza a munka világába, jellemzően közmunkásként.

A mezőgazdaságban egy év alatt nőtt a foglalkoztatottság: 2011. január-március között 172,5 ezren, az idén 188 ezren dolgoztak e szektorban. Az iparban 3,9 százalékkal csökkent a munkavállalók száma, majdcsak 20 ezerrel kevesebben dolgoztak az építőiparban, a feldolgozóiparban viszont tízszázalékos bővülést mért a KSH.

A mezőgazdaságban egy év alatt nőtt a foglalkoztatottság: 2011. január-március között 172,5 ezren, az idén 188 ezren dolgoztak e szektorban. Az iparban 3,9 százalékkal csökkent a munkavállalók száma, majdcsak 20 ezerrel kevesebben dolgoztak az építőiparban, a feldolgozóiparban viszont tízszázalékos bővülést mért a KSH.

Hol volt a legkedvezőbb a helyzet?

Észak-Alföld régió foglalkoztatási rátája emelkedett a legjelentősebben (2,4 százalékponttal), de a területen továbbra is alacsony mértékű, 49,9 százalékos a foglalkoztatás.

Számottevő javulás – 1,6, illetve 1,4 százalékpontos foglalkoztatásiráta-növekedés – volt a munkaerő-piaci szempontból legkedvezőbb helyzetben lévő Közép-Magyarországon (61,4 százalék), illetve a nyugat-dunántúli régióban (60,5 százalék). Az ország többi területein 1 százalékponton belül maradt a változás.

14 ezerrel több a munkanélküli

A munkanélküliek létszáma 14 ezerrel nőtt, 504 ezer embernek nem volt állása. A munkanélküliségi ráta 11,7 százalékos volt (0,1 százalékkal nőtt egy év alatt), több nő veszítette el a munkáját az év első három hónapjában.

Többen voltak azok, akik elveszítették az állásukat (2011-ben268 ezren, 2012-ben pedig 276 ezren), és kicsit csökkent azok száma, akik felmondtak, azaz önszántukból távoztak a cégtől. Ötezerrel vannak többen azok, akik azért munkanélküliek, mert befejeződött a közmunka, amiben részt vettek. Kétezerrel kevesebb az olyan munkanélküli, aki még soha életében nem dolgozott: tavaly 60,8 ezren, idén 58,8 ezren voltak – áll a KSH adataiban.

2012 első negyedévében a 15–74 éves férfi népességből 279 ezren voltak munkanélküliek, a nők közül 226 ezer főnek nem volt állása. A munkanélküliek 15,7 százaléka 24 évesnél fiatalabb, a 15-24 év közöttiek 27,8 százalékának nincs állása.

A munkanélküliek csaknem fele (44,4 százaléka) egy éve vagy annál régebben keres állást, és átlagosan 17,3 hónapig nem tudnak elhelyezkedni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik