Gazdaság

Folytatódhat a tömeges kivándorlás Magyarországról

A fejlett országokban – a népesség elöregedése és az oktatási rendszer problémái miatt – a magánszektor vállalatai annak ellenére is egyre jobban szorgalmazzák majd az alacsonyan, valamint a magasan képzett migráns munkaerő alkalmazását, hogy a kérdés politikai és kulturális szempontból kényesnek számít. Az államok többsége pedig, miután alkalmanként igyekszik korlátozni a bevándorlást, képtelen lesz tartósan ellenállni ennek a nyomásnak – írta hvg.hu hivatkozva Robert Odellre, az amerikai Nemzeti Hírszerzési Tanács (NIC) kutatási igazgatójára, aki a 2030-ig tartó migrációs trendekről értekezett.

Ismertetik továbbá, hogy az előrejelzések szerint a közép- és kelet-európai térségből is folytatódik majd a tömeges kivándorlás. Miután Kelet-Európát az utóbbi negyed évszázadban húszmillió gazdasági kivándorló hagyta el, az össznépesség öt százaléka, az IMF azt jósolja, hogy 2030-ra ez az arány eléri a kilenc százalékot. Magyarországon – ahonnan az utóbbi néhány évben közel félmillióan mentek külföldre dolgozni – szintén folytatódni fog a kivándorlás, s átmenetileg megmarad az éves 30–35 ezres ütem.

Az IMF szerint azzal lehetne javítani a helyzeten, ha az érintett országok csökkentenék a bérekre kivetett adót, a külföldön dolgozók pedig a hazautalás helyett befektetnének szülőhazájukban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik