Gazdaság

Hiába turbózták fel a béreket a boltok, a létszám nem nőtt

kisbolt, üzlet, vasárnapi zárvatartás (Array)
kisbolt, üzlet, vasárnapi zárvatartás (Array)

2017 első negyedévében 361 ezer foglalkoztatott volt a bolti kiskereskedelemben (ebben mindenki benne van, alkalmazottak, vállalkozók, segítő családtagok is), ami hétezerrel kevesebb a 2016-os év átlagánál. De kevesebb 2016 utolsó negyedévénél is hatezerrel, tehát 2017 elején az előző évihez és annak végéhez képest is esett a létszám – írta a Blokkk.com. Mármint a kisboltokban persze.

Az álláshirdetéseket böngészve pedig eléggé úgy tűnik, hogy továbbra is van létszámhiány a bolti kiskereskedelemben, nem is kevés. A betöltetlen álláshelyek száma is többszöröse a korábbi évekének a különféle kimutatásokban, bár igaz, hogy a munkaerőhiány egyes területeken már kisebb feszültséget okoz a bolti kiskereskedelemben.

Pedig volt béremelés, nem is kevés

A béremelésekben nem csak azt célszerű nézni, hogy egy év alatt mennyit emelkedtek a fizetések, hanem azt is, mennyi esett ebből az előző esztendőre, amikor a munkaerőhiány pumpálta vastagabbra a borítékokat. Így kitűnik, hogy 2017 márciusában a boltokban átlagosan 185 ezer forint volt a fizikai dolgozók, eladók, pénztárosok, árufeltöltők havi bruttó átlagkeresete, ami ugyan 29 ezer forinttal több az egy évvel korábbinál, de ebből a 29 ezer forintnyi emelésből a nagyobbik rész, 16 ezer forint még az előző, 2016-os esztendő hónapjaira esik.

Tehát a márciusban kiszámolt éves bérnövekmény nagyobb felét még az előző esztendő munkaerőhiánya kényszerítette ki. Erre tett rá egy egyenlőre kisebb lapáttal a minimálbér, és persze a folytatódó munkaerőhiány.

A blokkk.com már korábban is rámutatott arra, hogy a legrosszabbul az élelmiszer szakboltok (például a zöldség-, gyümölcs, pékáru, hús-, hentesáru üzletek) fizetik eladóikat, pénztárosaikat.

Ez a kép nem változott, olyannyira nem, hogy ezekben a boltokban egy év alatt csak 25 ezer forinttal nőttek a bérek, tehát az átlagnál kisebb mértékben. Az élelmiszer vegyes boltok azért tudtak valamivel az átlag feletti 32 ezer forintos béremelést felmutatni, mert a multi nagyáruházak, akik ebbe a körbe tartoznak, magasra tették a lécet.

2017 további hónapjaiban újabb béremelésekre kell számítani a boltokban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik