Üzleti tippek

Ezrével dőltek be a kisboltok tavaly is

kisbolt (kisbolt, )
kisbolt (kisbolt, )

2016-ban 4713, öt év alatt 17 ezer, tíz év alatt 30 ezer kisbolt ment tönkre végleg – derül ki a Blokkk.com áttekintéséből. Másképp fogalmazva ennyivel csökkent a kiskereskedelmi boltok száma. A kormány csak az élelmiszeres multikat ostorozza, de közben az iparcikkes boltok nagyobb számban dőltek be az élelmiszereseknél – jegyzik meg.

Folyamatosan mennek tönkre a kisboltok és szinte minden esztendőben csökkent a kiskereskedelmi értékesítőhelyek száma. 2013-tól ugyan évről-évre nő a forgalom, de a boltok száma pontosan ellenkezőleg változott: nem nőtt, hanem csökkent. Ebben a négy évben kivétel nélkül minden esztendőben zsugorodott a boltszám. Pedig a kiskereskedelmi értékesítés együtt számolva mintegy 20 százalékkal emelkedett ezekben az években.

Érdekesség: a vasárnapi boltzár időszaka még békésebbnek is tűnhet, hiszen akkor kisebb arányú volt a boltbezárás.

Nem sok minden védi a kisboltokat

A kisboltok tönkremenetelének hátterében több ok is lehet: nem bírják a versenyt, a béremeléseket és az online kasszát sem. A döntő az erős piaci verseny: a multiláncok nagy fölényben vannak szép boltokkal, jobban megfizetett alkalmazottakkal, széles választékkal és kedvezőbb árakkal, ráadásul folyamatosan terjeszkednek.

A kistelepüléseken a legnagyobb a baj, mivel ott nagyobbrészt élelmiszerboltok vannak, ahol a pult mögé már szakképzett eladó kell, ami most már különösen drága egy kisboltosnak a 160 ezer forint feletti kötelező minimálbérrel. Ezeknek a boltoknak a korábbi dohányáru értékesítés tiltása sem tett jót, hiszen nem mindenki tudott közülük trafikot is nyitni (vagy elkülöníteni ehhez helyet, a legkisebb településeken).

A plázastop nyilván fékezte valamelyest az élelmiszeres diszkontláncok terjeszkedését (hiszen miattuk vetette be a kormány ezt a fegyvert, bármit is állít a szabályozás összehangolásáért felelős miniszteri biztos), de megállítani nem tudta. A két év veszteség utáni bezárás elrendelése sem rengette meg az élelmiszeres nagyáruházakat, így összességében nem sok minden védi ma a kisboltokat – állapítják meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik