Gazdaság

Eldőlt: Hard Rock Hotel nyílik az Instant helyén Budapesten

A pesti bulinegyed közepén nyílik meg a régió első Hard Rock hotelje. A seminole indiánok által birtokolt világcég egy 133 szobás, négycsillagos szállodát avat várhatóan 2019 elején – írta a Napi.hu.

A budapesti szálloda a VI. kerületben az Ó utca és a Nagymező utca sarkán, az  egykori Instant szórakozóhely területén lesz. Egy épületet teljesen lebontanak, a Nagymező utcai frontot viszont meghagyják – mögé kerül majd a hotel új szerkezete.

A Nagymező utcai épületről bővebben ebben a cikkünkben is olvashat.

A szobák átlagos mérete 25 négyzetméter lesz. A hotel alatt egy 70 férőhelyes garázst is kialakít a beruházó Rockwood Kft. A budapesti bulinegyed központjának számító helyszínhez egy étterem, egy kis konferenciaközpont és egy ajándékbolt is csatlakozik majd.

Ez utóbbi valóságos aranybánya: a lap szerint a Vörösmarty téri Hard Rock Cafe teljes árbevételének közel felét –  több százmillió forintot –  az ott forgalmazott trikók, bögrék, kulcstartók és egyéb ajándéktárgyak eladása jelenti. Ezt egy lengyel tulajdonos üzemelteti, aki két évvel ezelőtt egy másik szuvernír boltot is nyitott a ferihegyi reptéren.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik