Gazdaság

Az államtitkárok szerint szépen gyógyul a magyar egészségügy

A kormány intézkedéseinek köszönhetően kevesebb orvos és ápoló kér engedélyt külföldi munkavállalásra - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerdai sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Rétvári Bence kiemelte: a legfrissebb adatok szerint már nemcsak az orvosok, de az ápolók esetében is csökken a külföldön dolgozni szándékozók száma. Az államtitkár úgy vélte, ennek oka a béremelések, a rezidenstámogatási program, a vidéki és fővárosi egészségügyi fejlesztések, valamint a bővülő egészségügyi források. A Policy Agenda friss, az egészségügyi béremelésről szóló kutatását itt találja.

Rétvári Bence közölte: az ápolóknál is csökkenés figyelhető meg, és a most bejelentett négyéves béremelési program szintén kedvező visszhangra talált, 2016-ban 15 százalékkal kevesebb ápoló kérte a szükséges engedélyt, mint egy évvel korábban. Megjegyezte: a gyógyszerészeknél és a fogorvosoknál is csökkenő tendencia figyelhető meg.

Plusz pénz a háziorvosoknak

Szerdától érhető el a háziorvosok számára kiírt praxisvásárlási és letelepedési pályázat, az elnyerhető keretösszeg a korábbinál több, 1 milliárd 250 millió forint – közölte az egészségügyért felelős államtitkár, Ónodi-Szűcs Zoltán, szintén szerdán. Elmondta: pályázni a tartósan betöltetlen háziorvosi praxishelyekre lehet, és ettől az évtől az alapellátó fogorvosok is indulhatnak a letelepedési pályázaton.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik