Gazdaság

Razzia egy budapesti brókercégnél

Helyreigazítás

A 2017.02.16-án megjelent, Razzia egy budapesti brókercégnél című cikkünkben:

Valótlanul állítottuk, hogy „az Invest and Trade Kft. (IT) ciprusi bejegyzésű befektetési függő ügynök”. A valóság ezzel szemben az, hogy az IT magyarországi cég.

Valótlanul állítottuk, hogy „a CP-nél és IT-nél ugyanazon értékesítési modell ” volna érvényben”. A valóság ezzel szemben az, hogy a két társaság eltérő módon működik.

Valótlanul állítottuk, hogy „IT a már említett CP-hez köthető értékesítési modell segítségével megkárosította az ügyfeleket”. A valóság ezzel szemben az, hogy nem bizonyítható, hogy az IT megkárosította volna az ügyfeleit.

Valótlanul állítottuk, hogy az IT Disney IPO bevezetésével hívott fel ügyfeleket, ezzel szemben a valóság az, hogy a Disney tőzsdei bevezetésére 1940-ben került sor.

Valótlanul állítottuk, hogy az „IT-nél a kibocsátások hírével felhívtak találomra magánszemélyeket”. A valóság ezzel szemben az, hogy az IT kifejezetten vállalati vezetőket keres meg.

Valótlanul híreszteltük, hogy az egyik ügyfelet „az ügyletek előtt mindig felhívta valaki a cégtől, hogy a beleegyezését kérje egy-egy tranzakcióhoz. A valóság ezzel szemben az, hogy az IT nem értékesít részvényeket és nem működik közre egyéb tőzsdei termékek adásvételében sem.”

Valótlanul hireszteltük, hogy ,”az IT ügynökei 18-26 év közötti, tanulatlan srácok”, a valóság ezzel szemben az, hogy a cég munkatársainak jelentős része felsőfokú tanulmányokat végzett, ezen kívül folyamatos a pénzügyi képzés a társaságnál, ahol a belépés előtt is képzésen kell résztvennie a munkatársaknak.

Valótlanul híreszteltük, hogy a munkatársak kizárólag jutalékot kapnak, a jutalék viszont nagyon magas. A valóság ezzel szemben az, hogy a társaság állandó, fix fizetést ad munkatársainak.

Azt a valós tényt, hogy a munkatársaknak nem volt brókervizsgájuk, abban a valótlan színben tüntettük fel, hogy az IT munkatársainak kellene ilyennel rendelkezniük. A valóság ezzel szemben az, hogy a befektetési szolgáltatásokat nem az IT, hanem a Goldenburg-csoport nyújtja az ügyfeleknek, így a munkatársaknak nem kell brókervizsgával rendelkezniük

Csütörtök délelőtt a rendőrség a Magyar Nemzeti Bankkal közösen helyszíni vizsgálatot tartott egy budapesti brókercégnél – értesült a 24.hu. A cég irodájában nagyjából tíz piacfelügyeleti ellenőr jelent meg két rendőr kíséretében. Közölték, hogy iratokat foglalnak le további vizsgálat céljából, és felszólították a jelenlévőket, hogy kapcsolják ki mobiltelefonjaikat – tudtuk meg.

Kérdésünkre az MNB megerősítette, hogy a helyszínen fogyasztóvédelmi vizsgálatot folytat az Invest and Trade Kft. (IT) ciprusi bejegyzésű befektetési függő ügynöknél. A vizsgálat célja tisztázni, hogy az ügynökcég valóban agresszív, félrevezető termékértékesítési gyakorlatot folytat-e. Mint írták, az MNB folyamatos monitoring tevékenysége során észlelte az ügynökcég – hazai közösségi oldalakon végzett – tevékenységét, amelynek több eleme felvetheti az agresszív, megtévesztő termékértékesítés gyanúját. Ezt több, a jegybankhoz beérkezett fogyasztói panasz, illetve egyéb jelzés is megerősítette.

Mindezek alapján nem zárható ki, hogy a függő ügynök üzleti tevékenysége akár egy csehországi szolgáltató társaság korábban felügyeleti intézkedéssel sújtott magyarországi ügynökeinek gyakorlatával vethető össze

– írta az MNB. Egyúttal felszólították az Invest and Trade Kft. tevékenysége nyomán esetleges kárt szenvedett vagy panasszal élni kívánó befektetőket, fogyasztókat, hogy észrevételeiket haladéktalanul juttassák el írásban, telefonon vagy személyesen a jegybank ügyfélszolgálatára.

Pillanatkép az Invest and Trade budapesti irodájából. Fotó: 24.hu / Fülöp Dániel Mátyás

A 24.hu információ szerint a nemzeti bank válaszában nem nevesített cég a jól ismert Capital Partners (CP), amely 2009-ben 10 milliárd forinttal károsította meg ügyfeleit. Mint arról beszámoltunk, a cseh székhelyű cég budapesti irodájából 2010-ben bilincsben vettek őrizetbe öt embert, köztük cégvezetőket és brókereket, összesen 15 embert gyanúsítottak. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete azonnali hatállyal törölte a nyilvántartásból a cég összes magyarországi ügynökét, és csalás gyanújával feljelentést is tett, de a 10 milliárd forint nagy része nem lett meg.

Soha ne bízz olyanban, aki csak jutalékból él

Információink szerint az Invest and Trade-nél a CP korábbi üzletkötői, illetve vezetőségi tagjai közül sokan újra feltűntek, és ugyanazon „értékesítési modell” alapján károsították meg az ügyfeleket.

Az IT munkamódszere az volt, hogy nagy részvénykibocsátás hírével – például a 2015-ös Ferrari, illetve Disney IPO bevezetésével – felhívtak találomra magánszemélyeket, és agresszíven rábeszélték őket, hogy vegyenek extraprofitot nyújtó részvényeket, lehetőleg azonnal, mert később már elszáll ez a fantasztikus lehetőség.

Mint a cég működésére rálátó forrásunk mondta, az IT ügynökei 18-26 év közötti, “tanulatlan srácok”, akik kizárólag jutalékot kapnak, a jutalékuk viszont nagyon magas. Így az az érdekük, hogy minél több tranzakciót generáljanak, ezért sokszor beszélték rá például az ügyfeleket arra, hogy a nemrég megvett értékpapírokat adják el és vegyenek helyette másokat. Az ügynököknek még brókervizsgájuk sem volt, 3 napos képzésen okosították ki őket, hogy milyen technikákkal lehet rábeszélni embereket a részvények vételére, mondta lapunknak a cégre rálátó forrásunk.

Mint egy károsult a 24.hu-nak elmondta: 30 millió forintot bukott az IT-nél több ügyleten, ám amikor reklamált, azt mondták neki, hogy nem tehetnek a mínuszokról, ez a tőzsdei kereskedés velejárója. Egy másik károsult azt mondta lapunknak: vele nem kötött szerződést a cég, de az ügyletek előtt mindig felhívta valaki a cégtől, hogy a beleegyezését kérje egy-egy tranzakcióhoz. Most nagy valószínűséggel futhatnak a pénzük után.

Jusztin Róbert, a cég tulajdonosa azt mondta a 24.hu-nak, hogy állnak a vizsgálat elé, nem követtek el jogellenes cselekményeket, és bízik benne, hogy tisztázzák magukat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik