Gazdaság

33 ezer pont feletti BUX-csúcsot hozott január

GazdaságTV
GazdaságTV

2017. 02. 02. 13:07

A január egy nagyon szép emelkedést hozott a BUX piacára, sikerült tovább vinni azt a lendületet, ami az év végét jellemezte. Rövid Szabolcs szerint leginkább a Magyar Telekom, illetve az OTP Bank papírjában lehet a legtöbb fantázia a jövőben.
Korábban a témában:

Erős év volt a 2016-os a BUX index piacán, ez a trend úgy látszik eddig, hogy a 2017-es évre is rá fogja nyomni a bélyegét. Januárban szép teljesítményt láthattunk, a vezető papírok az OTP Bank és a Magyar Telekom voltak. A hazai nagybank egy nemzetközi trendnek köszönhetően tudott emelkedni, míg a Telekom részvény esetén a montenegrói leány eladása segítette a részvényt. Rövid Szabolcs (Concorde Értékpapír Zrt.)  szerint további fantázia lehet a Magyar Telekom papírjában, ahol egy igen kedvező osztalékhozam alakulhat ki, ugyanis jövőre akár 35, majd pedig 50 forintot is kifizethet részvényenként. A kockázatot jelentheti azonban a DIGI belépése a piacra, előnyt pedig a montenegrói leány eladása, valamint a nemzetközi makrokörnyezet.

Nyugodtan indult az év a Budapesti Értéktőzsdén, miután a januári 177 milliárd forint forgalom a decemberihez hasonlóan alakult. A napi átlagforgalom az év első hónapjának 22 kereskedési napján 8,1 milliárd forint volt, mely elmarad a tavalyi egész éves 9,2 milliárd forintos napi átlagforgalomtól. A BUX index az év első hónapjában végig a tavaly év végi záróérték felett mozgott, sőt,

újabb csúcsát is beállította 33 031 ponttal.Az index a hónap végére végül 1,5 százalékos emelkedés mellett 32 481 ponton állapodott meg. Az OTP árfolyama január 26-án 9 éves csúcsra erősödött 8950 forintos árfolyam mellett, és januárt 5,1 százalékos emelkedéssel zárta. Az év első hónapjában a Richter és a MOL teljesítménye volt negatív, míg a Magyar Telekom 3 százalékot erősödött.

A részvénypiaci rangsor első helyét szoros versenyt követően a Wood & Company foglalta el 74,4 milliárd forintos forgalommal, míg a második és harmadik helyen a Concorde és az Equilor végzett.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Charleroi, 2017. szeptember 19.
A Ryanair ír légitársaság repülőgépei a belgiumi Charleroi repülőtéren 2017. szeptember 19-én. A cég több mint 2000 járatát törölte, ebből 143 Belgiumból induló járatot pilótahiány, a légiforgalmi irányítás kapacitásának szűkössége, a sztrájkok, a kedvezőtlen időjárás, valamint a személyzet szabadságának kötelező kiadása miatt. (MTI/EPA/Stephanie Lecocq)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.