Gazdaság

Kilőtt a BUX 2016-ban: 9 éves csúcson a tőzsde

tozsde(210x140).jpg (Array)
tozsde(210x140).jpg (Array)
Több mint nyolcezer ponttal emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 2016-ban, a BUX kilenc év után új csúcsot ért el ebben az évben.

A BUX 32 003,05 ponton zárta a 2016-os évet, 33,79 százalékkal, 8082,4 ponttal magasabban a 2015. évi záró értékénél.

A BUX kilenc év után idén november 7-én döntötte meg először a korábbi csúcsát, amelyet még 2007. július 23-án ért el 30 118 ponton. November és december folyamán újabb és újabb rekordokat állított fel az index, majd december 28-án 32 025,60 ponton érte el eddigi legmagasabb záróértékét. Az éves legalacsonyabb záróértékén, 22 536,03 ponton február 11-én állt a BUX.

A tőzsde forgalma is emelkedett, az azonnali piac éves forgalma 2016-ban mintegy 2400 milliárd forint volt,

míg 2015-ben 2225 milliárd forintot tett ki. Az összforgalmon belül a részvények adásvétele 2282 milliárd forintot ért el 2016-ban, 6,7 százalékkal haladta meg a 2015. évit.

Hasított az OTP és a Mol is

A vezető részvények árfolyama is jelentősen nőtt 2016-ban. A tőzsde részvénykapitalizációja 6584 milliárd forintra emelkedett a 2015-ös év végi 5067 milliárdról.

  • Az OTP árfolyama egy év alatt 40 százalékkal, 2400 forinttal emelkedett, a bankpapír 8400 forinton zárta a 2016-os évet.
  • A Mol 44,76 százalékkal, 6380 forinttal erősödött 2016-ban, 20 635 forinton zárt az év utolsó kereskedési napján.
  • A Richter 6210 forintos év végi záróára 12,95 százalékkal, 712 forinttal magasabb a 2015-ösnél.
  • A Magyar Telekom árfolyama egy év alatt 22,66 százalékkal, 92 forinttal 498 forintra nőtt.
  • A Budapesti Értéktőzsdére 2016-ban egy új részvényt, az ingatlanforgalmazó Duna House Holding részvényeit vezették be. Új kötvénykibocsátóként jelent meg a Wingholding, az Erste Jelzálogbank, valamint az Eximbank. Távozott viszont a parkettről a Synergon, a Norbi Update, a Libri-Shopline és a Visonka.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik