Az MSZP elnökválasztó kongresszusa Budapesten
Gazdaság

Az MSZP megkéri Lacit, hogy puhítsa az álláspontját

24.hu
24.hu

2017. 01. 14. 08:33

Fel akar sorakozni az MSZP a szegedi polgármester kormányfőjelöltsége mögé, de Botkának engednie kéne kicsit.
Korábban a témában:

Botka László jelöltségének egyik előnye, hogy a párt óriási többsége tud és akar mögé felsorakozni – nyilatkozta Molnár Gyula, az MSZP elnöke a Népszava szombati számában. “Én is úgy gondolom, ha az MSZP jelölhet, akkor egy jelöltje lehet, és az Botka László” – mondta Molnár a szegedi polgármester miniszterelnök-jelöltségéről és az ellenzéki összefogásról.

Hozzátette, az MSZP nem jelölte Botkát, hanem ajánlatként megfogalmazta az általa képviselt politikát Magyarországnak és a partnereknek.

Készen állunk arra, hogy abban a rendszerben, amelyet majd közösen kialakítunk, dőljön el, hogy ő vagy más lesz a miniszterelnök-jelölt. Arra fogjuk kérni jövő szerdán Lacit, hogy ebben a kérdésben ő is puhítsa álláspontját.

Így beszélt Molnár, aki hozzátette: “Nekünk egyetlen dologban van vitánk Botka Lacival: az ő és a mi érdekünk is, hogy több miniszterelnök-jelölt induljon az előválasztáson” – jegyezte meg az MSZP elnöke. Molnár szerint innováció lehet a baloldalnak, ha fel tudnak mutatni egy újszerű jelöltválasztási folyamatot.

Én híve vagyok annak, hogy ahol valóban lehet több jó jelölt, ott legyen előválasztás.

Kérdésre válaszolva megjegyezte, a Jobbik nem az MSZP kárára erősödik, hiszen az ő ellenfele a Fidesz. A Jobbikkal nem lehet és nem szabad együttműködni. “Ebben a kérdésben sajnos egy fantommal kell harcolnunk hetek óta” – fűzte hozzá Molnár Gyula.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2016. május 17.
Polt Péter legfőbb ügyész (b) és Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az Országgyűlés plenáris ülésén 2016. május 17-én.
MTI Fotó: Illyés Tibor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.