Gazdaság

Tiltakoznak a kormányhivatalnokok, azt kérik, más vigye ki az Erzsébet-utalványokat

erzsebet-utalvany(2)(960x640).jpg (erzsébet utalvány, )
erzsebet-utalvany(2)(960x640).jpg (erzsébet utalvány, )

Lázár Jánoshoz írt levelet a Magyar Nemzet érdeklődésére a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete, hogy találjanak más megoldást arra, hogy kézbesítsék a kormány ajándékát a nyugdíjasoknak, a tízezer forintnyi Erzsébet-utalványt.

A Magyar Nemzetnek Boros Péterné elnök azt mondta, elementáris a tiltakozás, az érdekképviselet számítása szerint minden egyes dolgozóra csaknem 200 nyugdíjas jutna, de óriási munkaerőhiánnyal küzdenek, sokan napi 10 órás munkával sem tudják tartani a határidőket, emiatt gyakran szabnak ki rendbírságot is.

Ha pedig a szabadságokat nem adják ki, azzal a munkáltató egyszerűen törvényt sért.

Az elnök szerint a kormányhivatalokban dolgozók kétharmada nő, és van olyan járási székhely, amelyhez 18 település tartozik. „Ezekre a helyekre hogyan viszik ki az utalványokat? Saját autóval, a munkaidő után”, állítja.

Az már csak hab a tortán, hogy a NAV vezérének lövése sincs, hogy az utalvány adóköteles, így nem tízezer forintba kerül ez, hanem tizenötbe.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik