Gazdaság

Jövőre már Kínába is eljuthat a magyar tej

A megfelelő engedélyek birtokában 2017 elején magyar tejszállítmányok indulhatnak Kínába, később sajt, vaj és hosszú szavatosságú ízesített joghurt szállítására is lehetőség nyílik – mondta az MTI-nek a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke szerdán Tatán, a szervezet 6. tejágazati konferenciáján.

Mélykuti Tibor hozzátette, vízi úton szállítanának ultrapasztőrözött (UHT) tejet, amelyet Kínában vízből és tejporból állítanak elő, és gyakran hamisítanak. A tehetősek ezért csak import UHT tejet vásárolnak, prémium áron.

A szállításokról három héttel ezelőtt folytattak megbeszéléseket a kínai kereskedelmi kamara elnökével. Az üzlet beindulásához még üzemi tanúsítványok szükségesek, amelyek december első heteiben érkeznek meg.

Az elnök elmondta,

az Európai Unióban 2015-ben Írország után Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben a tejtermelés, 8 százalékkal bővült az ágazat teljesítménye.

A kínálat növekedésével csökkentek az árak, ami visszaszorította a termelést, 2016 második fél évében már 16 százalékkal kevesebb tejet termelnek, mint egy évvel ezelőtt. Az alacsony árak miatt az EU-ban is sokan abbahagyták a tejtermelést, ennek hatására idén nyártól ismét drágulás kezdődött.

Mélykuti Tibor kijelentette, az elmúlt két évben a magyar tejtermelőket az állami támogatás tartotta életben, 2015-ben 49 milliárd, 2016-ban 63,5 milliárd forint támogatást nyújtott az állam.

A Tej Terméktanács már korábban is ellátási gondokkal riogatott. 

A terméktanács elnöke szerint 2017 első negyedévére stagnálás lesz jellemző, a második negyedévtől azonban folyamatos áremelkedés várható, mert kevés a tej. Németországban több üzletláncban is hiány van a tejtermékből, mert olyan sok termelő hagyta abba a tevékenységét.

Mélykuti Tibor hozzátette, külföldi szakemberek szerint is

Magyarországon termelik a legjobb minőségű tejet, azonban Magyarországon a polcon lévő termékeknek több mint 50 százaléka importból származik.

Az elnök szerint hosszú távon egyedül a feldolgozóipar fejlesztése jelenthet kitörési pontot a tejtermelőknek. Ez azonban időigényes, mert tejipar privatizációja csak piacszerzési célokat szolgált, az új tulajdonosok sok üzemet elsorvasztottak.

A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanácsnak 3588 tejtermelő, 45 tejfeldolgozó, 9 kereskedő, 3 kiemelt pártoló, 6 pártoló és 4 társult tagja van.

(mti)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik