cba, Príma, CBA (Array)
Gazdaság

Kiszorították a CBA-t a nagyobb üzletházak egy részéből

24.hu
24.hu

2016. 08. 29. 09:32

Korábban a témában:

A nagyobb üzletházak egy részében megszüntette a boltjait a CBA, helyükön javarészt az Aldi jelent meg, de a Spar is sok helyen átvette a magyar tulajdonosok kezében lévő áruházláncok helyét. A kormány kiszorítósdija dugába dőlni látszik.

Hét olyan üzletközpontot is talált a Blokk.com, amelyben a CBA bezárt boltja helyén német diszkontláncok nyitottak áruházat. Főleg az Aldi hódit, de a Penny Market és a Spar is részt vesz a helycserében. További két helyszínen, ráadásul a Balaton mellett, Szántódon és Balatonfüreden a Coop húzta le a rolót.

A plázastopot elsősorban a kemény diszkontok, főként a Lidl és az Aldi ellen, illetve a hazai láncok védelmében találta ki a kormány, ám úgy tűnik, ezt a csatát elvesztik a magyarok. Az idézett internetes portál összesítéséből azt is kiderül, hogy 2013 és 2015 között jelentősen lemorzsolódott a hazai cégek áruházainak száma.

Összesen félezer bolttal zsugorodott hálózatuk, a legnagyobb visszaesést a CBA szenvedte el, amelynek 271-gyel van kevesebb áruháza, mint három évvel ezelőtt. A Coop 220 bolttal lett karcsúbb. A visszaesés ott a leghatározottabb, ahol megjelennek a német diszkontok.

A plázastop a városközpontokba kényszerítette a kemény diszkontokat, mivel nem tudtak nagyobb áruházakat nyitni, de ezzel olyan helyzetet teremtett, amelyben úgy tűnik, mintha tudatosan “rányitnák” üzleteiket magyar versenytársaikra. A CBA szóvivője útján stratégiai váltással magyarázza a folyamatokat.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind