kerdojel(650x433)(1).jpg (kérdőjel)
Gazdaság

Végre kiderült, kihez került a lovasberényi kormányüdülő

24.hu
24.hu

hírgyáros. 2016. 07. 18. 13:00

A Népszava tudta meg, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. csütörtökön írta alá az adásvételi szerződést a nyertes ajánlattevő Lido Immo Ingatlanhasznosító Kft.-vel, amelynek tulajdonába került a több mint 2 éve már nem kormányüdülőként funkcionáló, állami kézben lévő Hotel Lovasberény. Az ingatlan 176 000 000 forint+áfáért kelt el.

A Lido Immo Kft.-t 2015 november 29-én alapították, jegyzett tőkéje 3 millió forint, székhelyét a Nádor utcába jegyezték be. Ügyvezetője Ecsedi Ferenc István, illetve Jászai Enikő, aki elérhetőségként OTP-s e-mail címet adott meg. A napilap cikke szerint  A Lido Immo tulajdonosa az OTP Nyrt., a lovasberényi kormányüdülőt megvásárló Lido Immo pedig valószínűsíthetően egy erre a célra alapított projektcég.

Korábban Mesterházy Attila szocialista politikus faggatózott arról, hogy kihez került a korábbi kormányüdülő, akkor Fónagy János államtitkár nem tudott felvilágosítást adni a vásárló személyéről. Pár nappal ezt megelőzően pedig L. Simon László utasította vissza a feltételezéseket, miszerint az ő tulajdonába került volna a 30 szobás komplexum.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

German Chancellor and CDU party leader Angela Merkel (C) addresses supporters after exit poll results were broadcasted on public television at an election night event at the party's headquarters in Berlin during the general election on September 24, 2017.
Germany voted in a general election expected to hand Chancellor Angela Merkel a fourth term, while the hard-right Alternative for Germany (AfD) party is predicted to win its first seats in the national parliament. / AFP PHOTO / Odd ANDERSEN
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.