Gazdaság
Szelektiv-hulladekgyujtes(430x286)(1).jpg (szelektív hulladékgyűjtés, )

Kevés pénzt hagynak a környezetvédelemre

24.hu
24.hu

2016. 06. 22. 09:30

Korábban a témában:

Évente tízmilliárdokat fizetünk környezetvédelmi termékdíjra a megvásárolt termékek csomagolóanyagában, a műanyag zacskókban, palackokban, elektronikai eszközökben, vagy például a gumiabroncsokban, csak nem arra, amire ígérte a kormánypárt.

Az elmúlt öt év költségvetéseiből egyértelműen kiderül, hogy a termékdíjból beszedett pénzeknek nagyjából csak 20 százalékát fordította a hulladékgazdálkodás támogatására a kormány, a többi elfolyik más kiadásokra – írta szerdai számában a központi költségvetésekre hivatkozva a Világgazdaság.

Nem ezt ígérte a kormány

A lap emlékeztetett: a 2011-ben elfogadott termékdíjról szóló törvény azzal a deklarált céllal született, hogy a befolyó pénzből finanszírozzák a hulladékok hasznosítását, megelőzzék és csökkentsék a környezetszennyezést. A kormány ezért egy jókora díjemeléssel, 2012-től több mint kétszeresére növelte a termékdíjköteles termékek utáni összbevételt és átszabta a hulladékhasznosítás teljes rendszerét. Azóta nem lehet például ingyen osztogatni a boltban műanyag zacskókat – írták.

Az idei költségvetési törvényben több mint 63 milliárd forint, a jövő éviben 69 milliárd forint bevételre számít a kormánykörnyezetvédelmi termékdíjból, de ebből csak 12,75-12,75 milliárd forinttal támogatja a hulladékgazdálkodást – derül ki a lap által közölt adatsorból.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Christian Lindner (L), leader of the free democratic FDP party, walks past German Chancellor Angela Merkel during a session at the Bundestag (lower house of parliament) on November 21, 2017 in Berlin. / AFP PHOTO / Odd ANDERSEN

Ezért a kudarcért megfizethet Merkel

Kommentek

Mickey Rooney as the notorious 1930s gangster, Baby Face Nelson, starring in the film of the same name, poses with Leo Gordon as villainous bank robber, John Dillinger, in front of an original newspaper headline. (Photo by George Rinhart/Corbis via Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.