Gazdaság

Gyűlnek a milliárdok a termékdíjból

Mintegy 17 milliárd forint bevétel jutott a termékdíjakból az államkasszába az első negyedévben. Az állami tulajdonú hulladékgazdálkodási ügynökség három év múlva minden településen biztosítani akarja a lakossági szelektív gyűjtést - írja keddi számában a Világgazdaság.

Január óta összesen mintegy kilencmillió, a korábbiakhoz képest félmillióval több ember számára szervezték meg a közszolgáltatók bevonásával a lakossági szelektív hulladékgyűjtést – mondta a lapnak az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. (OHÜ) ügyvezetője. Vámosi Oszkár közölte: a szervezet 2015 előtt szeretné elérni, hogy az egész országban igénybe lehessen venni ezt a szolgáltatást. Jelenleg 700 kislélekszámú településen nincs megoldva a lakossági szelektív hulladékgyűjtés.

A termékdíjból idén várhatóan 60 milliárd forint lesz az összbevétel, amit az adóhatóság számlájára kell befizetni. Az éves összegből 15,18 milliárd forint jut a termékdíjas árukból keletkező hulladékok gyűjtésének, hasznosításának finanszírozására. Ebből a keretből mintegy 2,5 milliárd forint a lakossági szelektív hulladékgyűjtést végző közszolgáltatók tevékenységének részfinanszírozását szolgálja.

Az idei eredményekhez tartozik, hogy a használt akkumulátorok és gumiabroncsok gyűjtésére, hasznosítására megjelentek a közbeszerzési kiírások, amelyeken jelentős számú vállalkozás indulhat. A közeljövőben megjelenő közbeszerzési kiírásokban a csomagolási hulladékok és a kiselejtezett elektromos és elektronikai berendezések gyűjtésére és hasznosítására lehet majd pályázni – írja a lap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik