Gazdaság

Egyre jobban bíznak a magyar nők az állásukban

dolgozo-no(210x140).jpg (nő, dolgozó nő, iroda, iroda, irodai munka, )
dolgozo-no(210x140).jpg (nő, dolgozó nő, iroda, iroda, irodai munka, )
Emelkedett a BNP Paribas Cardif biztosító és a Medián közös munkaerőpiaci stabilitási indexe, vagyis a megkérdezettek biztosabbnak érzik munkahelyüket mint egy évvel korábban. A felmérésből az is kiderül, hogy a nők, a fiatalok, a középkorúak, a budapestiek illetve a kereskedelemben dolgozók körében nőtt az átlagosnál jobban a bizalom.

Egy pontos emelkedéssel 61 pontot ért el a tavaly létrehozott index 2015 negyedik negyedévében az előző év azonos időszakához képest. A stabilitási index azt méri, hogy a munkavállalók mennyire bíznak abban, hogy jelenlegi munkahelyük hosszú távon is munkalehetőséget biztosít majd számukra, milyen lépéseket tennének annak érdekében, hogy megtartsák munkahelyüket, ha az veszélybe kerülne, illetve megítélésük szerint milyen könnyen találnának új munkalehetőséget.

A 2015 év végi 61 pontos érték ugyan alacsonyabb az előző negyedévinél (64), de 1 ponttal jobb, mint 2014 azonos időszakában.

Optimizmusra ad okot

Szezonális összehasonlításban szinte minden szegmensben emelkedő trendet látunk, vagyis a magyar munkavállalók jobban bíznak a munkahelyük stabilitásában, mint egy évvel ezelőtt. A munkaerő-piaci indexünk emelkedése csak egy a számos gazdasági mutató közül, mely pozitív irányba változott tavaly, az év második felében – magyarázta a jövedelempótló biztosítások piacán jelentős piaci részesedéssel rendelkező vállalat vezérigazgató, Bernáth Tamás. A GDP novemberben regisztrált 2,4 százalékos emelkedése, valamint az ipari szektor 9,5 százalékos volumennövekedése kapcsán pedig kiemelte: Az említett makrogazdasági mutatók nemcsak tükrei a javuló gazdasági környezetnek, hanem pozitívan is hatnak a munkaerő-piaci hangulatra. Ráadásul a munkanélküliségi ráta is folyamatosan csökken – tette hozzá.

Nemek, helyek, végzettség szerint

A nők körében mért 2 pontos javulás ellenére a férfiaknál nem változott az érték egy év alatt. Korcsoport alapján a 18-29 év közöttiek bizakodóbbak lettek: körükben egy év alatt 61-ről 63 pontra, míg a 30-39 éveseknél enyhén, 63-ról 64-re nőtt az index értéke. Legjelentősebb változás a középkorúaknál (40-49 évesek) figyelhető meg, ahol 60-ról 64 pontra emelkedett az index.

Lakóhely szerint a fővárosban élők körében nőtt a legjobban a stabilitási index: a 64 pontos érték 4 pontos emelkedést tükröz. A városban lakók esetében 1 pontos emelkedést regisztráltak (62), az általánosan javuló tendencia mellett ugyanakkor jelentős romlás tapasztalható a falvakban élők körében. Ott, az előző negyedévben mért jelentős visszarendeződés ellenére, éves szinten 2 pontos romlás tapasztalható (58).

Iskolai végzettség alapján továbbra is a diplomások a legbizakodóbbak 67 pontos értékkel, ez 1 pontos emelkedést jelent egy év alatt. Emellett komoly emelkedést látunk az érettségizettek (64) és a szakmunkások körében is (61), az előbbinél 4, utóbbinál 3 pontos a növekedés. A legfeljebb 8 általánost végzetteknél folyamatos ingadozást tapasztalunk negyedéves szinten, az elmúlt egy évben ugyanakkor komoly, 9 pontos csökkenés történt (43).

A magyarországi régiókat tekintve Közép-Magyarországon és Nyugat-Magyarországon élők a legbizakodóbbak 63 ponttal, előbbi esetében ez 4 pontos emelkedést tükröz, utóbbinál viszont változatlan értéket látunk. Az ország keleti felében éves szinten enyhe, negyedéves szinten viszont már komoly visszaesés tapasztalható (8 pont), jelenleg 57 ponton áll az index.

Az ágazatokat vizsgálva az látszik, hogy a mezőgazdaságot leszámítva mindegyik szektorban növekedett a munkahely iránti bizalom: jelenleg a kereskedelem áll az élen 63 ponttal, ami 3 pontos növekedés egy év alatt. Emellett az ipar és építőipar, valamint a közigazgatás 61-61 ponttal szerepel az elemzésben. A mezőgazdaságban viszont drasztikus a zuhanás: egy évvel ezelőtt ebben a szektorban voltak a legoptimistább munkavállalók, jelenleg azonban 49 ponton áll a stabilitási index, ami 14 pontos esést jelent.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik