Gazdaság

Az internet hamarosan meg fog szűnni

Legalábbis Jakab Roland, az Ericsson Magyarország ügyvezető igazgatója szerint, aki egy konferencián beszélt a jövő társadalmáról hétfő délelőtt. Az igazgató azt mondta, hogy az internet azért fog hamarosan megszűnni, mert

nagyon sok kis internet lesz a világban.

Vagyis az egységes, a világot áthálózó globális internet helyét átveszi

„a dolgok internete”.

Utóbbi nagyjából azt jelenti, hogy a kávéfőzőm kommunikálni fog a laptopommal, az utakba épített szenzorok elmondják az önvezető kocsimnak, hogy merre kerülje ki a dugókat, az okos gyógyszerdobozom figyelmeztet, hogy mikor vegyem be a gyógyszerem, stb.

Jakab szerint ezek a dolgok a fejlett világban tömegesen el fognak terjedni 2020-ig, és ha valaki, akkor ő tényleg tudja ezt. Az Ericsson ugyanis – mobilhálózatokkal foglalkozó multicégként – a világ összes mobilszolgáltatójától kap adatokat arról, hogy a világ merrefelé megy, és a felhasználók milyen újdonságokra vágynak. Előadását is ezekre az adatokra, illetve az Ericsson saját kísérleti projektjeire alapozta. Azt mondta, hogy

2020-ig nem kevesebb, mint 26 milliárd hálózatba kapcsolt eszközzel rendelkezünk majd, ami néhány éven belül alapvetően változtatja meg fogyasztói szokásainkat.

Két nagyon fontos gondolat az előadásból

A szakember szerint a világ mobilos adatforgalmának 60 százaléka videós tartalom lesz 2020-ig.

Hamarosan új iparágak jönnek létre, illetve összeolvadnak egymással (ez már most is zajlik, gondoljunk a biotech ipar és az egészségügy összeolvadására).

Milyen trendek várhatóak?

Jakab Roland az előadása végén 10 pontba szedte, hogy szerinte milyen fogyasztói trendek várhatóak a digitális gazdaságban:

  1. Streamelt jövő – régen csak tévéközvetítések voltak – ma már élőben nézhetek bármit a neten – ez még inkább így lesz
  2. Intelligens otthonok – szenzorok a hűtőszekrényben, az utakban, a focilabdában, illetve laptoppal kommuniáló kávéfőzők, stb.
  3. Digitális gondolatmegosztás – ez már valóság, Jakab szerint kisérleti projketként már léteznek olyan fejhallgató agyhullám-letapogatók, amelyek a gondolat erejével képesek például egy drónt irányítani
  4. Okos polgárok, okos ügyintézés – 70 százaléka a fogyasztóknak 2020-ra azt gondolja, hogy az e-demokrácia, e-közigazgatás tömegesen elterjed a fejlett világban
  5. Megosztáson alapuló gazdaság – Uber és Airbnb cégekhez hasonló új vállalkozások lehetnek a legsikeresebbek a jövőben
  6. Digitális pénztárca – az okostelefon átveszi a pénztárca funkciókat – jegyzet, hitelkártya, bankkártya – ez már részben megvalósult, és rohamosan fejlődik ez az iparág
  7. Személyes adatok kezelése / adatbiztonság – ha ennyi minden költözik fel a világhálóra, kérdés, hogyan tudom biztosítani az adatokat – megnövekszik a kódolással, e-biztonsággal foglalkozó vállalkozások fontossága
  8. Élethossz kitolása –  önvezető autók, okos gyógyszeres dobozok – nem akkor megyek orvoshoz, amikor fáj valami, hanem ha behív az orvos, mert a táveszközök segítségével látja, hogy mi a bajom – ez már valóság
  9. Háztartási robotok – életminőséget javítanak – segítenek a háztartásban
  10. Hálózatba kapcsolt társadalom – a fentieken alapuló, teljes társadalmi digitalizálás 2030-ra valósulhat meg a szakember szerint

(Jakab Roland a BDO Akadémia és a MAPI Konzult által szervezett “Flow: a siker evolúciója” című közös konferenciáján tartott előadást november 9-én Budapesten)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik