Gazdaság

Ritka egyetértésben: nyolcpárti javaslat a gyermekéhezés megszüntetéséért

szegeny-gyerekek-esznek-(210x140)(1).jpg (leves, étkezés, szegény gyerek, )
szegeny-gyerekek-esznek-(210x140)(1).jpg (leves, étkezés, szegény gyerek, )

Jobban nem is időzíthettek volna

Nyolc párt közös határozati javaslatot nyújtott be a gyermekéhezés megszüntetése érdekében pénteken az Országgyűlésben – tájékoztatta a Párbeszéd Magyarországért társelnöke pénteken az MTI-t.

A javaslat benyújtása a Nemzeti Minimum civil csoport kezdeményezésére történt az Élelmezési Világnap alkalmából. Abban felkérik a kormányt arra: az év végéig dolgozzon ki olyan szabályozást, amelynek nyomán minden rászoruló gyermek és várandós nő számára biztosítható a napi egyszeri meleg étkezés az év minden napján – közölte Szabó Tímea.

A dokumentumot a Fidesz, az MSZP, a Jobbik, az LMP, a DK, az Együtt, a PM és a Liberálisok politikusai is ellátták kézjegyükkel, a KDNP viszont nem – tette hozzá.

Remény

Mint elmondta: ugyan a kormányzat tett lépéseket a gyermekéhezés felszámolása érdekében, ám az iskolaszüneti időszakokban még ma is nélkülözni kényszerül sok gyerek.

Egyben kifejezte reményét, hogy ezt a fajta konszenzust a jövőben is fenn tudják tartani és az aláíró pártok közösen tudják felszámolni a gyermekéhezést Magyarországon.

Egyébként jelenleg Magyarországon napi szinten, mintegy 50 ezer gyerek éhezik. Ugyanakkor 600 ezerre tehető azoknak a gyerekeknek a száma, akik a szó szoros értelmében nem éheznek, de naponta nélkülözéssel kell szembenézniük – mondta Szabó Tímea.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik