Gazdaság

Piros pontot kapott Görögország, indulhatnak a tárgyalások

gorogorszag(8d49442b-20dd-4fc8-bfa0-3d7234e51cd7)(650x433).jpg (Array)
gorogorszag(8d49442b-20dd-4fc8-bfa0-3d7234e51cd7)(650x433).jpg (Array)

Nagyon örülnek a hitelezők, hogy a görög parlament éjjel megszavazta a megszorító pakkot. Megkaphatják az áthidaló hitelt.

Görögország teljesítette az új mentőcsomagról való tárgyalások megkezdéséhez szükséges, az euróövezeti vezetők által meghatározott feltételeket – állapította meg az Európai Bizottság csütörtökön.

Annika Breidthardt, a gazdasági ügyekért felelős európai biztos szóvivője kijelentette, hogy a nemzetközi hitelezők – az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank (EKB) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) – szerint a görög kormány “megfelelő módon és időben” teljesítette a feltételeket, amiket a hétfő reggelig elhúzódó euróövezeti csúcson szabtak meg.

 

A görög parlament szerda éjjel elfogadta a súlyos megszorító intézkedéseket tartalmazó törvényt, ami előfeltétele volt annak, hogy a hitelezők hajlandóak legyenek tárgyalni egy harmadik mentőcsomagról. “A görög parlament fontos lépést tett a nemzetközi partnerek bizalmának visszaszerzéséhez vezető úton” – mondta Annika Breidthardt.

A hitelezők értékelése szerint az új mentőprogram finanszírozási igénye 82 és 86 milliárd euró közé tehető. Hetekig tartó tárgyalások következnek, mielőtt aláírhatnák az új megállapodást. Addig is, Görögország sürgős finanszírozási igényeinek biztosítására 7 milliárd eurós áthidaló kölcsönt nyújtanak három hónapos lejáratra az Európai Pénzügyi Stabilitási Mechanizmusból (EFSM).

A pénzügyérek is elégedettek

Az euróövezeti pénzügyminiszterek csütörtökön engedélyezték a tárgyalások megkezdését a Görögországot támogató újabb, immár harmadik segélyprogramról, miután az athéni parlament jóváhagyta a hitelezők által követelt reformok első csomagját. Euróövezeti tisztviselők szerint legalább négy hétig tartanak majd a tárgyalások a görög kormány és a hitelezők között a mentőcsomagról.

A miniszterek felszólították a görög kormányt, hogy az elfogadott menetrenddel összhangban mielőbb fogadja el a július 22-ig előirányzott második intézkedéscsomagot, és frissítse az első intézkedésekkel kapcsolatos jogszabályokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik