Gazdaság

Az RTL-es fizetésekkel vág vissza a Napi Gazdaság

A kormányközeli Századvég érdekeltségébe tartozó Napi Gazdaság szerint az RTL Klub menedzsmentjének tavaly 1,6 milliárd forint tiszteletdíjat fizetett ki a cég.

Míg 2013-ban a cégbírósági adatok szerint közel kétmilliárddal csökkent a RTL magyar cégének a bevétele, a személyi ráfordítások nőttek, amelyre közel 3,4 milliárdot számoltak el. A cég 244 dolgozójával számolva ez azt jelenti, hogy átlagosan évente 14 millió forintot, azaz havonta több mint egymilliós bruttó fizetést számolt ki a Napi Gazdaság, amely nagyjából 655 ezer forintos nettó bér lehet.

A cégbírósági adatok szerint a társaság az igazgatóság és a felügyelőbizottsági tagjai részére 1,6 milliárd forint tiszteletdíjat fizetett ki, amely a 14 érintett részére átlagosan fejenként bruttó 110 millió forintot jelent.

Adóelkerülés volt a vád

A múlt héten a Fidesz azzal vádolta az RTL Klubot, hogy nem veszi ki a részét a közteherviselésből, és annak ellenére, hogy arról beszéltek korábban, hogy jelentős mennyiségű adót fizettek be az államháztartásba, igazából az adóelkerülés eszközével élt és nem fizetett be társasági nyereségadót.

A vádakat a tévétársaság visszautasította, és közölte, hogy az elmúlt évben az RTL Magyarország 8,9 milliárd forintot fizetett be az államkasszába különböző adók, járulékok, műsorszolgáltatási díj és más jogcímeken. Mindemellett sehol nem állították, hogy társasági adó jogcímén fizették volna be ezt az összeget, de társasági adót is pont olyan mértékben fizettek, amilyen mértékben azt a hatályos törvények előírják.

A reklámadónak csak a szele jönne?

A Portfiolio.hu múlt csütörtöki cikkéből derült ki, hogy a Magyar RTL Televízió Zrt. 2012-es kiegészítő melléklete szerint bár a cég nyereséges volt, 23,7 milliárd forint negatív adóalapjuk keletkezett (két részesedésük értékesítése miatt), ami tavalyra is csak kis mértékben csökkent.

A lap szerint az sem kizárt, hogy a megváltozott médiafogyasztási szokásokra hivatkozva az RTL úgy szervezi át értékesítési tevékenységét, hogy a reklámadónak csak a szele érintse.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik